Idén is ellátogat Tatára a Klassz a pARTon! fesztivál

A Cimbora Alapítvány 2021. július 11. és augusztus 13. között idén már 7. alkalommal rendezi meg a Klassz a pARTon! fesztivált, amit 2015-ben Érdi Tamás Liszt Ferenc-díjas zongoraművész alapított. A fesztivál a tavalyi sikeres tatai bemutatkozás után újra ellátogat városunkba is, a programról július 1-én rendeztek sajtótájékoztatót az Esterházy-kastélyban.

 

A Klassz a pARTon célja kivinni a klasszikus zenét a koncerttermekből. A  fesztivál keretében neves előadók és fiatal tehetségek jelennek meg országszerte  szabadtéri színpadokon, parkokban, templomokban, kastélyokban, szalonokban vagy éppen strandokon, az ingyenes koncertek hallgatója pedig bárki lehet. 2021 nyarán 44 esti koncertet hallhatnak az érdeklődők a következő helyszíneken: Balatonalmádi, Balatonfüred, Balatongyörök, Balatonkenese, Balatonszárszó, Dörgicse, Gyenesdiás, Gyulakeszi, Keszthely, Siófok, Tata, Tihany, Vászoly és Zamárdi.

Rigó Balázs alpolgármester a programsorozattal kapcsolatosan úgy nyilatkozott: - Nagy öröm, hogy a fesztivál már második alkalommal érinti Tatát, ráadásul egy olyan helyszín ad majd otthont a programoknak, amely a járvány utáni újrainduláskor nyitotta meg kapuit a közönség előtt. A felújított Esterházy-kastély újra méltó helyszín ahhoz a kulturális, zenei örökséghez, amit egykor az Esterházy család képviselt és épített az elmúlt évszázadokban. Ezt az örökséget, hagyományt élesztgeti és viszi tovább az a nívós műsor, amely 2021 nyarán a Klassz a pARTon! fesztivál keretében hozzánk érkezik. Az pedig külön öröm, hogy a fesztivál nyújtotta marketingkommunikáció tovább növeli Tata ismertségét, és segít abban, hogy a város még inkább pozícionálhassa magát a hazai kulturális élet területén. Rigó Balázs hozzátette: - Ugyancsak kiemelkedő értéke a programsorozatnak, hogy segít a klasszikus zenét közelebb vinni a fiatalokhoz, és ezzel támogatja egy zenekedvelő, koncertekre járó későbbi felnőtt közösség létrejöttét is.

A fesztiválnak idén összesen 53 programja lesz, 44 koncert, 6 gyermekkoncert és 3 zenés beszélgetés. 50 szólista és 16 zenekar lép majd fel az ingyenes koncerteken, melyeknek közel 200 szereplője lesz. Tata Város Önkormányzata több, mint 1 millió forinttal támogatta a helyi programok létrejöttét, városunkban  3 koncert és 1 gyerekkoncert várja majd az érdeklődőket:

Július 16-án pénteken 20:00 órakor az Esterházy-kastély Zöld Szalonjában lép fel Balog József zongoraművész.

„A legfontosabbnak azt tartom, hogy az ember megtanuljon azoknak a szerzőknek, azoknak a stílusoknak a nyelvén, amelyeket játszik” - vallja Balog József, akit briliáns technikája és érzékeny, mély zeneisége tesz generációja egyik legkiválóbb zongoristájává. A Liszt-díjas előadóművész egy olyan nemzetközileg elismert magyar zongorista-tradíció örököse, melynek alapjait Liszt Ferenc, Dohnányi Ernő és Bartók Béla fektették le. Balog József - szólistaként és kamarazenészként – több, mint ezer koncertet adott a világ három kontinensének több, mint huszonöt országában. A standard zongorista repertoár mellett szívesen játszik kevésbé ismert remekműveket, jazz inspirálta klasszikus zenét és kortárs zenét, megannyi napjainkban született mű bemutatása fűződik a nevéhez. Játékát díjnyertes felvételek őrzik, lemezre vette többek között Lajtha László, Kodály Zoltán, Wolf Péter és Selmeczi György összes zongoraművét, valamint Bartók Béla összes hegedűre és zongorára írott darabját.

Július 17-én szombaton 20:00 órakor az Esterházy-kastély parkjában játszik az  Ewald Rézfúvós Együttes

Az együttes tagjai nyitottak minden stílus és irányzat, a könnyebb és komolyabb műfajok iránt egyaránt, és feltett szándékuk, hogy nyitottabbá teszik a rézfúvós zene iránt érdeklődő közönségüket is. Ez határozza meg az ország egyik legjelentősebb fúvós együtteseként számon tartott Liszt-díjas Ewald Rézfúvós Együttes munkáját. Lemezeik igazi kuriózumok, a mögöttük álló több mint két évtizedben a világ legtávolabbi pontjain is sikert arattak koncertjeikkel. Tatára is több korszakot átívelő színes programmal érkeznek, Bakó Levente „standupos” műsorvezetésével.

Július 18-án vasárnap 18:00 órakor szintén az Esterházy-kastély parkjában játszik a Brass in the Five és Méhes Csaba

Rézerdő lakóinak meséjét a Brass in the Five együttes és Méhes Csaba hozza el a Klassz a pARTon! fesztiválra. A rézfúvós kvintett és a pantomimművész közös karrierje 2007-ben indult útjára, egyéni hangvételű, fergeteges humorú élőzenés előadásaikkal rendszeresen elvarázsolják közönségüket. A Brass in the Five tagjai hangszereik virtuóz mesterei, akik mindig a zenei kifejezés új formáit keresik. Így van ezzel Méhes Csaba is, aki a vizuális humor mestereként szuggesztív játékával és humorával bűvöli el világszerte nézőit.

Július 18-án vasárnap 20:00 órakor az Esterházy-kastély Zöld Szalonjában fellépnek Csordás Klára és Kertesi Ingrid operaénekesek, zongorán közreműködik: Dallos Erika

Kertesi Ingrid és Csordás Klára összeszokott partnerek, korábban is sokat léptek fel együtt itthon és külföldön. A közös éneklés öröme most újra összehozta a két művészt, akiket Dallos Erika kísér majd érzékeny zongorajátékával. Operaáriákat, valamint opera és kamara duetteket felsorakoztató programjukat ezúttal kifejezetten a Klassz a pARTon! fesztiválra állították össze, így ebben a formában először hangzik el Magyarországon. A jelenleg Párizsban élő, Cziffra-díjas Csordás Klára operaénekesként Bécsben kezdte énekművészi pályáját, és a világ rangos operaházaiban, koncerttermeiben énekelte végig a zeneirodalom meghatározó műveit. A Bartók, Pásztory és Liszt Ferenc-díjas Kertesi Ingrid első meghatározó szerepeiben a Magyar Állami Operaház magánénekeseként debütált, majd Európa, Ázsia valamint az Egyesült Államok zenei fővárosaiban lépett közönség elé. 2012 óta a Zeneakadémia adjunktusa. A Juventus- és Komor Vilmos-díjas Dallos Erika ugyancsak a Zeneakadémián tanít, és 1990 óta az Opera korrepetitora.