Beküldte Ábrahám Ágnes -
Július 17-én és 18-án rendezik idén az Old Lake Man Rövidtávú Triatlon Országos Bajnokságot és Középtávú Magyar Kupát. A sporteseményről július 9-én tartottak sajtótájékoztatót az Esterházy-kastélyban a Footour Futó, Kerékpáros és Triatlon Sportegyesület valamint Tata Város Önkormányzata szervezésében.
A triatlon sport egyik leglátványosabb hazai versenyét 2021-ben már ötödik alkalommal rendezik meg Tatán, és harmadik alkalommal kerül sor a rövidtávú OB-ra. Újdonság, hogy ebben az évben a verseny központjának az újjászületett Esterházy - kastély is része lesz. A két napra a szervezők több, mint 1000 versenyzőt várnak.
Michl József, Tata polgármestere a sajtótájékoztatón úgy nyilatkozott: - Köszönjük szépen a rendezőknek, hogy a pandémia miatti bizonytalanságok ellenére is megszervezik a versenyeket. Nagy öröm, hogy idén ismét sportos nyarunk lesz, hiszen már túlvagyunk a Tour de Hongrie kerékpárversenyen és a Strandröplabda OB tatai fordulóján, ezt követi a két napos triatlon verseny, majd augusztus első napján a Minimaraton. A nagy rendezvények mellet pedig természetesen még számos sportesemény is zajlik majd városunkban a következő időszakban, így elmondhatjuk, hogy a covid után a helyi sportélet zavartalanul és aktívan folytatódik tovább.
Róth Balázs, a Footour SE elnöke, az Old Lake Man versenyigazgatója elmondta: - Újdonság, hogy a kerékpáros depó helyszíne más lesz mint az elmúlt években, ugyanis a kastély előtti tér helyett a depó az Esterházy-kastély udvarán lesz. Maga a verseny különleges természeti és épített környezetben zajlik, az pedig, hogy a kastély gyakorlatilag körülöleli majd a depót, még inkább egyedülállóvá teszi a versengést nem csupán hazai hanem nemzetközi viszonylatban is. Róth Balázs hozzátette: - Idén újra nagy volt az érdeklődés, a tavalyinál is többen jelentkeztek a 2021-es versenyhétvégére, így összességében 1050-1100 sportoló érkezik Tatára. A versenyigazgató köszönetet mondott mindazoknak, akik együttműködésükkel segítik az esemény létrejöttét, többek között Tata és Kocs Önkormányzatainak, valamint az Esterházy-kastélynak és a NÖF Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési NKft.-nek.
Az eseményhez idén először kapcsolódó Esterházy-kastély vezetője, Pálházy Nándor a sajtótájékoztatón úgy fogalmazott: - A július 17-18-i hétvége történelmi fordulópont lesz az újjászületett kastély életében, hiszen a sport és a kultúra összekapcsolódik a helyszínen, a triatlonverseny mellett ugyanis a Klassz a pARTon! fesztivál koncertjeire is várják az érdeklődőket. A triatlonverseny nagysága és magas szintű szervezése valamint a kiváló művészek előadásai mind méltóak ahhoz, hogy a tatai Esterházy-kastélyban találjanak otthonra - mondta el Pálházy Nándor.
A verseny során a mezőny mindkét napon az Új Kajakház Ökoturisztikai Központnál fog rajtolni. Az úszás végén a korábban megszokott helyen, a Keresztelő Szent János szobornál szállnak ki a sportolók a vízből, majd a kastély tó felőli bejáratán keresztül érik el a depót. Kerékpárra ülve Kocs felé haladnak - ahol frissítő állomás is lesz -, majd Nagyigmánd határában fordulnak vissza. A kerékpáros szakasz az Esterházy-kastély udvarán zárul, ott leteszik a versenyzők a bicikliket és megkezdik a futást az Öreg-tó partján.
Rövidtávon július 17-én szombaton közel 700 versenyző vesz részt, rájuk 1,5 km úszás, 40 km kerékpározás és 10 km futás vár. A verseny megnyitója 11:00 órakor lesz a Kastély téren, a férfi rajt 13 óra 30 perckor, a női és váltó rajt 13 óra 45 perckor, míg az eredményhirdetés 18 óra 30 perckor kezdődik. Középtávon július 18-án vasárnap 350 versenyző indul el, 1,9 km úszás, 90 km kerékpározás és 21 km futás vár a mezőnyre. A rajt 9 óra 30 perckor lesz, az eredményhirdetés pedig 18:00 órától a versenyközpontban.
A kétnapos, nagyszabású sportesemény miatt teljes útlezárás várható Tatán, melyről a szervezők több fórumon is tájékoztatást adnak, többek között az érintett területeken szórólapokkal valamint információs táblákkal. Útlezárások a következő időpontokban és helyszíneken lesznek:
2021. 07. 17-én 13:45 és 16:30 között az alábbi útvonalon:
Hősök tere-Rákóczi utca-Kocsi utca-Kocsi út (és a Kocs/Nagyigmánd felé vezető 8136-os út)
2021. 07. 18-án 09:45 és 14:00 között az alábbi útvonalon:
Hősök tere-Rákóczi utca-Kocsi utca-Kocsi út (és a Kocs/Nagyigmánd felé vezető 8136-os út).
További részletek, információk a versennyel kapcsolatban: https://oldlakeman3athlon.hu/


















