Múlt, jelen, jövő, avagy a város helyzete… - A Városi Nyugdíjas Klub beszámolója

Városi Nyugdíjas Klub tagságának tartott vetített képes előadást, - mint a korábbi években már megszoktuk – Michl József polgármester, az önkormányzati hivatal disztermében szeptember 6-án.

 

A téma adott volt, amit mindenki nagy örömmel fogadott, s viszonylag jól is tűrt, hiszen a majd két órás tájékoztatót mondhatni, „nyugdíjas” türelemmel fogadta, sőt még kérdésekre, véleményekre is futotta az időből.

De miről is volt szó? Alapvetően három téma köré rajzolódott a tájékoztató.

Az egyik, -bár mind fontos volt – az időseket a leginkább érintő, s megnyugvást hozó, hogy várhatóan lesz otthona, állandó helye a város két nyugdíjas klubjának, a Városi Nyugdíjas Klubnak és a Honvéd Bajtársi Klubnak. S ez a Fenyő téren lévő volt városi fiókkönyvtár, majd alapítványi zeneiskola, a jövőben pedig nekünk, a városban élő nyugdíjasoknak.

Megszűnik az eddigi „hontalanság,” immár otthonra leltünk, lelünk. Hogy mikortól? Azt pontosan még nem tudni, de a közeljövőben megkezdődhet a belakás. Takarítás, bútorozás, az otthon csinosítása stb. Ez őszre, de várhatóan inkább tavaszra tehető. Hiszen a kormány még nem ismert, de az önkormányzatokat várhatóan súlyosan sújtó energetikai intézkedései számunkra nem lesznek kedvezőek. Hidegben ne kezdjük az új életet. Ez csak az örömben egy kis üröm.

De az örömünket ez nem veheti el, csupán kissé késleltetheti. Köszönjük, hogy a város a több éve húzódó problémát megoldja, pontosabban segít megoldani, hiszen a munka zöme a várható lakókra, a beköltözőkre vár. S ehhez még számtalan egyeztetésre van szükség a két klub között. Ez a mai öröm körültekintő intézkedéseket követel a klub vezetőségei és a város részéről.

Ezt követően az öröm pillanatait kicsit besötétítő „sötétebb” kép előre vetítése követte, a város várható helyzete a kormányzati intézkedéseket követően. Nos, az energetikai intézkedések nem gondtalan napokat, megsokasodó ősz hajszálat fognak eredményezni mindenki számára. Az új helyzet a várost több intézkedésre kényszeríti, de a legsúlyosabb, a gáz és villamos energiai helyzet „békés” megoldására törekvés, a kellő és szükséges takarékosság átgondolása. A város intézményhálózatának működtetése fontos feladat, s ebből nem szabad senkit kihagyni. Bár az intézmények nem mindegyike a városé, de elég az, amiről gondoskodni kell, aminek mi vagyunk a gazdái.

A polgármester szólt a város közbeszerzési pályázatáról, különös tekintettel a gáz és villamos energia beszerzéséről, annak beszerzési nehézségeiről, a napelemről, a szélenergiáról, s még sok másról.

Külön hangsúlyozta az alternatív fűtések, így a fafűtés mai helyzetét, a rászorulók fával való ellátásának fontosságát. A város évente 100 családnak tud segítséget nyújtani rászorulási alapon, a KHT által kivágott beteg, kidőlt fákkal. De az erdők védelmét ő is fontosnak tartja, mint ahogy az erdőgazdálkodás, a korszerű erdőtelepítés fontosságát. De ez elsődlegesen az erdészetek, az erdészek feladata.

Gondolatai megfontolandók voltak, ahogy mi is meg kell, hogy fontoljuk a jövőbeni lépéseinket. A takarékosságot, a takarékoskodást, a megélhetés minden napjait, s még sorolhatnám.

Ezt követően vetítéssel egybekötött beszámolót tartott a város eddig végrehajtott, a most folyó, s a várható fejlesztéseiről. Természetes szó volt a város távolabbi elképzeléseiről, de ez mind a jövő, s természetesen a pénz, pénz, s pénz kérdése.

S hogy miről volt szó? Csak felsorolás, s néhány megjegyzés, csupán az érdekesség s figyelemfenntartás kedvéért.

Városunkban mi lehet a legfontosabb? Az Öreg tó, melyben 1 millió m3 iszap vár sorsára, hogy szebb és tisztább legyen tavunk. A vadlúd sokadalom, (november végén) és az Öreg tavi nagyhalászat, hiszen 2 000 q hal vár gazdájára. (okt. 23.)

Szó volt lakóparkokról, madármegfigyelőről (régi és új), malmokról, Tata nevezetességeinek fejlesztéséről, a fedeles lovardáról, mely ma „fedél nélküli”, az Eszterházy családhoz köthető emlékhelyekről, Fényesről, Tanösvényről, stb, s ami szemnek, szájnak,” emléknek” ingere.

Szóval majdnem mindenről volt szó, ami a városban élő, a várost és emlékeit őrző, de a jövőt is érdeklő hallgatóságot megfogta.

Megköszönve Michl József polgármesternek ezt rövid, tartalmas, sok mindent átölelő, sok mindenre választ adó, sok kérdést feltevő tájékoztatót.

Csak egy kérdésre nem kaptunk választ. Milyen lesz Tata 30, 50… év múltán?!

        A választ csak sejtjük, de nem tudjuk. Mert nem látunk a jövőbe.

 

 

                                                                      Tölgyesi József

                                                                  TVNyK sajtóreferens

Tata, 2022. 09. 14.