Tata a legjobb öt között az Európa Díjért folyó versenyben!

Az Európa Díjat, illetve az ezzel a névvel jelzett kitüntetési rendszert a strasbourgi székhelyű Európa Tanács alapította 1955-ben – olyan helyi és regionális önkormányzatok elismerésére, melyek kiemelkedően aktív szerepet vállalnak az európai egységet erősítő nemzetközi kapcsolatok terén.

 

A kitüntetési rendszer négy lépcsős. Első lépcsőfoka az Európai Diploma, a második a Becsület Zászló, a harmadik a Becsület Plakett és a negyedik maga az Európa Díj.

 

Tata városa – pályázatai alapján – 1999-ben nyerte el az Európai Diplomát, 2000-ben a Becsület Zászlót és 2004-ben a Becsület Plakettet.

 

Tata Város Önkormányzata az azóta eltelt időszakban is minden évben pályázott és pályázik a kitüntetési rendszer legmagasabb fokozatának, az Európa Díjnak az elnyerésére. Ebben a kitüntetésben évente mindössze egy európai település részesülhet. Magyarországon eddig egyedül Szeged városa érte el ezt a sikert.

Az idei évben az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének Európa Díj Albizottságához negyven pályázat érkezett be az Európa Díjra. Ebből az albizottság hivatala választotta ki a legjobb ötöt.

 

A németországi Aalen és Altötting, a lengyelországi Poznan és Slupsk és Magyarországról Tata pályázata kerül az Albizottság elé 2013. április 26-án Strasbourgban, hogy végül az arra leginkább érdemesnek ítélt település Európa Díjban részesüljön.

 

Az idei évben az Európa Díj pályázati rendszer összes fokozatát tekintve is Magyarországról egyedül Tata városa szerepel az elismerésre javasolt illetve esélyes pályázók között.

 

A döntéshozók mind az öt pályázótól azt kérték, hogy készítsenek egy legfeljebb 10 perces filmet városuk és európai tevékenységük bemutatására. Tata angol nyelvű bemutatkozó filmje, amely a Tatai Televízió és az önkormányzat együttműködésével készült, itt tekinthető meg.