Új pompájában várja látogatóit az Angolpark

Sajtótájékoztatón, helyszíni bejáráson ismertették, mutatták meg az Angolkert rehabilitációja második ütemének megvalósulását, amelyben a természeti és kulturális örökséget állították helyre. – A 25 hektáros Angolpark felújításának második ütemében egy 1823-ban készült helyszínrajz alapján eredeti állapotához nagyon hasonlóan állították helyre a területet – mondta bevezetőjében Michl József polgármester. Kiemelte még, hogy a mintegy 250 millió forint uniós pályázati támogatás felhasználásával megújították faállományt, helyreállították a a Műromokat és több épületet.

Az Angolpark felújításának első ütemében 525 millió forintos ráfordítással 1700 férőhelyes nézőtérrel rendelkező szabadtéri színpadot hoztak létre, valamint felújították az Esterházy család által 1784-ben építetett copf stílusú kerti lakot, a tataiak által csak Kiskastélynak nevezett épületet. Ennek földszintjén a Herendi Porcelánmanufaktúra kétszáz évet átfogó alkotásaiból nyílt állandó kiállítás. A második ütemben megvalósult a kastély melletti nyári konyha teljes műemléki rekonstrukciója, kitisztították a műbarlangot, amely előtt már csörgedezik a patak, új fahidat építettek a kis medencéknél, újra kialakították a Vízimadár-tavat, a műbarlang és a zsilip közötti patakmedret is rendbe tették, csakúgy, mint a vízelvezető árkok környezetét. Rekonstruálták a vizes és vízparti élőhelyeket, a sétányokat, átvizsgálták az összes fát, kivágták az elkorhadtakat, helyettük újat ültettek. Bencsik János, a Tatai medence országgyűlési képviselője is szólt a vendégekhez. – Az értékes örökséggel három dolog történhet: elherdálják, megőrzik vagy gyarapítják, Tata pedig ez utóbbit teszi értékeivel, a rá hagyományozott örökséggel, méghozzá példamutatóan, az élen járva. Popovics Györgynek, a megyei közgyűlés elnökének nagyon tetszett a megújult Angolkert. Kiemelte, hogy mindenképpen Hungaricum lehet a Cseke-tó melletti gyönyörű park.

 

 

A Tatai Angolkert természeti és kulturális örökségének helyreállítása tárgyú KEOP-3.1.2/2F/09-11-2013-0043 kódszámú pályázaton nyert el 100 százalékos mértékű támogatást a tatai önkormányzat. Az Angolpark Tata-tóvárosi városrészében található, a 25 hektáros, mesterséges Cseke-tó mellett. Magyarország első, angol mintára készült, nagy kiterjedésű parkját 1783-ban alakította ki az Esterházy család birtokán Böhm Ferenc uradalmi mérnök.