Az esemény azoknak a Szőgyénből érkeztek pedagógusoknak a záróprogramja volt, akik két napos szakmai találkozóra érkeztek Tatára, a szőgyéni Csongrády Lajos Alapiskola, és a Szlovák Tanítási Nyelvű Alapiskola képviseletében. Az írónő egykor tanított a budapesti Jázmin utcai Általános Iskolában és a Vörösmarty Gimnáziumban is, szerda este iskolai élményeiről, pedagógussá válásának történetéről mesélt, valamint arról, hogy milyennek látja az igazán jó tanárt, nevelőt.

Jókai Anna annak ellenére vált tanárrá, és tanított másfél évtizedig, hogy sokáig csak negatív élményei voltak az iskolában, ahol már a legelső napon rossz tapasztalatokat szerzett. Nehezen tanult meg írni, nem szeretett iskolába járni, viszont az olvasás korán a szenvedélyévé vált. Aztán az elemi iskola 4. osztályában egy új tanítót kaptak, aki megváltoztatta az életét. Vali néni meghatározó emberré vált az írónő számára, empatikus, odafigyelő személyiségével, jóságával, azzal, ahogyan tanítványaiban észrevette és megdicsérte a pozitív tulajdonságokat, képességeket, olyan változásokat indított el benne, hogy a csúnya írást maga mögött hagyva, az egyik legszebben író gyermek lett belőle, eredményei javultak, és elkezdett kibontakozni. Jókai Anna több helyen is dolgozott, például könyvelési területen és művészeti előadóként, 20 évesen ment férjhez, két gyermeke született, 1956-ban a Vöröskeresztnél végzett társadalmi munkát, majd egy szociális foglalkoztatóban helyezkedett el. ’56 őszén vették fel az egyetemre, ahol kitüntetéses diplomát szerzett, s a tanári pályára került. „Én áhítozom a szeretetre, nem tudtam volna úgy tanítani, ha nem szeretek, és nem szeretnek a diákjaim”- mondta, hozzátéve, hogy az igazi sikerélményei nem a kitűnő tanulókhoz fűzték, hanem azokhoz a közepes vagy gyengébb képességű gyerekekhez, akiket sikerült felhoznia, megerősítenie, osztályról-osztályra tovább vinni.  „Egy igazi pedagógus – mondta – élni tanít, a saját tapasztalatain keresztül. Egy tanárnak hitelesnek kell lennie, és rendelkeznie kell azzal a belső erővel, amely nem külsődleges fegyelmet generál.”

Jókai Anna az iskolának köszönheti, hogy író lett. Bár ő maga is élt nehéz körülmények között, de ahogyan elmesélte, a tanítás évei alatt nagyon sok szerencsétlen sorsot, szenvedő gyermeket látott, akik között pedagógusként sokszor tehetetlennek érezte magát. Ekkor gondolt arra, hogy íróként talán jobban segíthetne, és többeknek adhatna a világban. Az első két évben mindent eldobott, amit megírt, mert nem találta igazán eredetinek, közlésre alkalmasnak. Egy meleg, szeptemberi vasárnap délután aztán arra gondolt, hogy abba is hagyja a próbálkozást, de ott és akkor mégis egy késztetést érzett arra, hogy egy történetet még papírra vessen. Azon az emlékezetes vasárnapon született meg első novellája, a „Magyaróra”, mely pályája kezdeteként bevezette őt az irodalom világába. Egy korábbi interjújában így mesélt erről a sorsfordító délutánról: „Egy szeptemberi vasárnap leküldtem a gyerekeimet a játszótérre, és ölembe vettem a gyúródeszkát, amit még anyám hagyott rám, azt hitte, azzal fogok tésztát gyúrni. Hát, ez nem teljesült, ebben nem jeleskedem. Szóval csend lett, és azt mondtam, ha most sem tudom megírni, amit annyira szeretnék, ami úgy fáj, és olyan szükség lenne rá, hogy a világ értse, akkor abbahagyom, bedobom Isten kötényébe, csináljon vele, amit akar.”  A novella végül meghozta a vágyott sikert.

Előadását Jókai Anna a következő üzenettel zárta:- „Ne veszítsétek el a reménységet, és ha csak egy gyermek életébe is hoztatok valamit, köszönjétek meg Istennek, hogy segíthettetek, mert az a fontos, amit majd át tudtok vinni magatokkal, nem pedig amit itt a földön meg tudtok szerezni.”

A találkozó végén az írónő saját könyveit dedikálta, és válaszolt a jelenlévők kérdéseire.