Karácsony a Szélkút utcán

Tata Város Önkormányzata szervezésében rendeztek karácsonyi ünnepséget a  Szélkút utcaiak közösségének, elsősorban a gyermekeknek december 18-án délután. Az esemény egyben a közelmúltban megújult közösségi tér avatója is volt.

 

A Szélkút utcán élők közösségi terme az ősz folyamán a Tatai Városgazda Nonprofit Kft. munkája nyomán, az önkormányzat megbízásából újult meg és bővült ki. A mellette álló lakással egybe nyitott helyiség nagysága megduplázódott, kiegyenlítették a padlózatot, gipszkartonozást, festést és mázolás végeztek, valamint elektromos fűtőtesteket szereltek be.

Dr. Varga András, a körzet önkormányzati képviselője elmondta: - Régóta folyik a Szélkút utcában egy komoly szociális munka annak érdekében, hogy közösségé formálják az itt élőket és segítsék a gyerekeket, akik közös játékok, foglalkozások során tölthetik együtt az idejüket. A karácsonyi ünnepséggel ennek az időszaknak a szellemiségét is szeretnénk átadni, ezzel is tovább erősíteni a helyiek közösségét.

Az eseményen a Pötörke Néptáncegyüttes műsorát láthatták a gyerekek, akiknek Michl József polgármester és dr. Varga András egy társasjátékokból álló csomagot adott át karácsonyi ajándékként.