Készülődő karácsonyi ajándék

Szép ajándékkal készül a tatai önkormányzat a kistérségben élő gyermekek számára. Közel két hónap múlva próbaüzemmel ugyanis beindul a tatai Kőkúti Általános Iskola mellett épülő új tanuszoda.

Az új létesítmény a tatai diákokon kívül a kistérség valamennyi iskolás és óvodás korú gyermeke számára is nyitva áll. A 16 X 8,5 méteres medencével rendelkező, a mai korszerű igényeknek megfelelő uszoda az előzetes becslések szerint - naponta közel 300 általános és óvodás korú gyermeknek biztosítja majd az úszásoktatás lehetőségét.

A kistérségi tanuszoda program beindításával az a célunk, hogy a térségben ne legyen olyan gyermek, aki nem tud úszni– mondta Michl József polgármester.
A tanuszoda egy sikeres pályázatnak köszönhetően és a tatai önkormányzat jelentős támogatásával valósul meg. Tata és a kistérség kilenc településének régi álma tehát hamarosan megvalósul, hiszen a tanuszoda decemberben már próbaüzemmel várja az úszni tanuló gyermekeket.