Beküldte Múth János -
A Don-kanyarban elesett magyar katonákra emlékeztek Dunaalmás lakói az urivi áttörés hatvanhatodik évfordulója alkalmával január 11-én.
Az almási úti református templomkertben lévő emlékművön a második világháború dunaalmási áldozatainak - hatvannégy személynek neve olvasható. Közöttük a 2. magyar hadsereg községből elvitt katonái. Hiszen alig található az országban olyan település, ahonnan nem vonultak volna honvédek a haza védelmére, s ahol a tragédiát követően ne gyászoltak volna. Történelmi múltunk közel négy évtizede alatt nem is beszélhettünk a százezernél is több hősi halált halt katonáról, a magyar honvédek hősiességéről, akik a végtelen orosz hómezőn rossz fegyverzettel, alig védve a hasító hideg ellen, elszakítva, távol hazájuktól a családjuktól reménytelenül küzdöttek. Róluk emlékezett meghatóan az istentisztelet után a templomkertben Valkiné Gúthy Éva lelkész. Szólt azokról, akiket a Don kanyarig sodort a történelem vihara, akik átélték a pergőtüzet, akik túlélték az orosz jégmezőkön a hadifogság embertelen éveit a lágerekben, távol a hazától, s azokról, akik megsemmisítő vereséget szenvedtek a Donnál. Dunaalmás Barátainak Köre nevében Sándi Károlyné és Tímár Istvánné helyezték el koszorúikat az emlékműnél. Az emlékezés a Himnusz közös eléneklésével ért véget.
Dobos Szilvia











