Beküldte Izsáki Zsuzsa -
Tata Város Önkormányzati Képviselő-testülete 2009. március 13-án rendkívüli ülést tartott.
Az ülés napirendjén a vagyongazdálkodáshoz, az intézményi átszervezéshez és a Bartók Béla úti Óvoda építéséhez kapcsolódó napirendek szerepeltek. A képviselő-testület még tavaly februárban döntött arról, hogy a távhőszolgáltatást koncessziós szerződés keretében kívánja üzemeltetni. Az említett szerződést több helyen pontosítani kellett, mely megtörtént és ennek képviselő-testületi jóváhagyására volt szükség. Szó esett még arról, hogy a nyertes koncesszor megalapította a TATERMO Kft-t, mely a jövőben a távhőszolgáltatást fogja biztosítani.
A második napirendi pont témája volt, hogy a Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés elrendelte (2009. január 29-i ülésén) többek között a KEM Önkormányzat Általános Iskolája, Speciális Szakiskolája, Diákotthona és Gyermekotthona (Tata, Új út 21.) integrálási lehetőségének vizsgálatát. Ezzel együtt a KEM Közgyűlés döntése alapján meg kell vizsgálni a KEM Önkormányzat Tanulási Képességet Vizsgáló Szakértői és Rehabilitációs Bizottsága és a Nevelési Tanácsadó összevonását, így az új intézményt Tatabányán, Kertvárosban kívánják elhelyezni. Mivel a döntés a tatai és a tatai kistérségi gyermekek ellátását is érinti, kérték Tata Város Önkormányzatának állásfoglalását az ügyben. Tata Város Önkormányzati Képviselő-testülete az átszervezést sem és a nevelési tanácsadó új épületbe való áthelyezését sem támogatja. A testület kérte a polgármestert, hogy folytasson tárgyalásokat a Megyei Önkormányzattal annak érdekében, hogy a nevelési tanácsadó továbbra is Tatán működjön.
A harmadik napirendi pontban a pályázattal elnyert támogatással megvalósuló Bartók Béla úti Óvoda építésének költségelemzése került megvitatásra.