Tatai regatta

A Tata-tóvárosi Vízisport Egylet, a Komárom-Esztergom Megyei Evezős Szövetség és a Magyar Evezős Szövetség Sportfejlesztési és Utánpótlás Bizottsága június 25-én (pénteken) rendezi meg a XI. Tatai Regatta és Ranglista versenyét a tatai Öreg-tó vár előtti kijelölt versenypályáján.

 

2010. június 25-én 11 órakor a Víz-Zene-Virág Fesztivál nyitó programjaként kerül sor a XI. Tatai Regatta lebonyolítására az Öreg-tavon, melynek házigazdája a Tata-tóvárosi Vízisport Egylet (TTVE).

 

Az idei verseny tartalmában és a résztvevők számában is lényegesen nagyobb lesz, mint az eddigi években, hiszen kiegészül a NUPI (Nemzeti Utánpótlás-nevelési Intézet) Sport XXI. címen támogatott Evezős Diákranglista versennyel, amit a Magyar Evezős Szövetség (MESZ) Sportágfejlesztési és Utánpótlás Bizottsága bonyolít le. Ez a versenyforma 2009-ben indult útjára, háromfordulós részvétellel. Újdonságnak számít az 500 m-es táv, ahol már a 11 évnél fiatalabbak is indulhatnak, de a legidősebbek csupán 14 évesek. A korábbi 1000 és 1500 m-es távok mellett, most olyanok is összemérhetik tudásukat, akik szívesen elkötelezik magukat e szép sportág mellett, de még nincsenek felkészülve a nagyobb teljesítmény elérésére.

2009-ben összesen 408 hajó állt a rajthoz, a versenyzők 16 egyesületből és 64 iskolából érkeztek, ahol az egyesületek közötti versenyt a Vác Városi Evezős Club nyerte.

A TTVE két versenyzőt tudott indítani, közülük korcsoportjában Schäffer Katalin, a Kőkúti Általános Iskola tanulója 28 indulóból a nagyon szép 7. helyet érte el. 2010-ben a ranglista verseny népszerűségére való tekintettel, négyfordulós lett a versenysorozat, ebből Tata, most első alkalommal a helyszínek közül, a második fordulót bonyolítja le. Június 25-én, a Tatai Regattán 13 klub részvételével, csak a ranglista verseny futamaiban 92 nevezés érkezett. Az egyéb versenyszámokkal együtt a beülések száma több mint 230, akik között 50 aranyérem talál majd gazdára, melyből remélhetőleg a hazai versenyzőknek is jut. A tatai evezősök a verseny szervezési előkészítése mellett a jó időt is megrendelték, hiszen a regattán elvárt erőpróba, és a szombat esti vízikarnevál is csak akkor lesz igazán szép élmény, ha nem az esernyőké lesz a főszerep.

 

 

Domonkos Ágnes