Beküldte Izsáki Zsuzsa -
Várva-várt eseményt ünnepelhetett Judea Péter és családja a tatai polgármesteri hivatalban. A 41 éves fiatalember Horváthy Lóránt alpolgármester és Dörnyei Vendelné anyakönyvvezető előtt tette le magyar állampolgársági esküjét a Himnusz elhangzása után.
Judea Péter nagyszülei még magyar állampolgárnak születtek Partiumban, a Fekete-Körös völgyében, a Bihari hegyek lábánál egy kis faluban, Városfenesen, így ez esetben tulajdonképpen visszahonosítás történt. A bútorrestaurátorként dolgozó Péter hat éve él Tatán feleségével és két kisgyermekével, aki fontosnak érezte, hogy visszatérjen magyar gyökereihez. A szükséges dokumentumokat is hat éve adták be az illetékes hivataloknak, s a hosszú várakozás után most született meg az eredmény.
Az eskü felemelő pillanatai után elsőként Horváthy Lóránt alpolgármester gratulált Péternek és a családnak. Mint mondta, a magyar nemzet ilyenformán is egy közösséggé válik, ha a külhoni testvéreinknek megadjuk a magyar állampolgárságot.
- Mindnyájunk számára nagy öröm és egyfajta elégtétel, hogy visszakaptuk azt, aminek születtünk – fogalmazott Farkas Tünde, Péter felesége, majd így folytatta: A történet érdekessége, hogy mindketten erdélyi származásúak vagyunk. Nagyapám, Halász Ferenc ugyanabból a faluból jött át Magyarországra még a második világháború idején, ahol Péter is született. Mi olyan sokat jártunk a rokonokhoz, hogy végül a férjemet is ott találtam meg Városfenesen.









