Zenés, táncos rendezvények engedélyezése

Ügyleírás:

A 23/2011. (III. 8.) Korm. rendelet 1. §-a értelmében a rendeletet azokra az alkalmi, vagy rendszeres zenés- táncos rendezvényekre kell alkalmazni, amelyeket

  • tömegtartózkodásra szolgáló építményben (építészetileg 300 személynél nagyobb befogadóképességű helyiség) tartanak,
  • szabadtéri rendezvény esetén a résztvevők száma az 1000 főt eléri, illetve meghaladja.
Szükséges mellékletek/okiratok:
  • zenés, táncos rendezvénynek helyt adó építmény, terület azonosításához szükséges, továbbá alapterületére, befogadóképességére vonatkozó adatok
  • kérelmező nevét, székhelyét, cégjegyzékszámát, egyéni vállalkozói nyilvántartási számát, bírósági nyilvántartásba vételi számát
  • rendezvény megnevezését
  • rendezvényhez kapcsolódó szolgáltatások megnevezését
  • rendezvény gyakoriságáról, megtartásának napjairól, kezdésének és befejezésének időpontjáról szóló nyilatkozatot
  • biztonsági tervet
  • tűzvédelmi szabályzat (amennyiben külön jogszabály kötelezővé teszi)

Szakhatóságok az egyes közérdeken alapuló kényszerítő indok alapján eljáró szakhatóságok kijelöléséről szóló kormányrendeletben (531/2017. (XII. 29.) Korm. rendelet) szerint

A tevékenység megszüntetését haladéktalanul be kell jelenteni.

Ügyintézés határideje és díja:

 

  • Ügyintézési határidő 20 nap, mely annak letelte előtt egy alkalommal    legfeljebb 20 nappal meghosszabbítható.
  • Az eljárás  illetékköteles -3.000 Ft-, melyet a kérelem benyújtásával egy időben,    illetékbélyegben kell leróni
  • Az engedély jogosultja a kérelem adataiban bekövetkezett változásokat haladéktalanul   köteles bejelenteni..

3.000 Ft értékű  eljárási illeték köteles minden adatváltozás,  módosítás  mely a nyilvántartásban   szerepel.

Alkalmazott jogszabályok:
  • 23/2011.(III.8.) Korm. rendelet a zenés táncos rendezvények működésének biztonságosabbá tétele
  • 312/2012. (XI.8.) Korm. rendelet az építésügyi és építésfelügyeleti hatósági eljárásokról és ellenőrzésekről, valamint az építésügyi hatósági szolgáltatásról
  • az általános közigazgatási rendtartásról szóló 2016. évi CL tv.
  • 210/2009. (IX.29.) Korm. rendelet a kereskedelmi tevékenységek végzésének feltételeiről
  • 284/2007. (X.29.) Korm. rendelet a környezeti zaj és rezgés elleni védelem egyes szabályairól
  • 1996. évi XXXI. tv. A tűz elleni védekezésről, a műszaki mentésről és a tűzoltóságról
  • 1990. évi XCIII. törvény az illetékekről
Egyéb fontos tudnivalók: Illetékesség: Zenés, táncos rendezvények rendezvénytartási engedélyezése ügyében a Tatai Közös Önkormányzati Hivatal Jegyzőjének hatásköre Tata város közigazgatási területére terjed ki.