„A Szent Grál kifejezés hallatán sokan bizonyára egy ragyogó, szent kehely képét látják maguk előtt, amit talán Jézus használt az utolsó vacsorán, vagy vérét fogták fel benne, amikor a keresztfán függött. Mások számára ez a legendás Bölcsek köve, vagy ez az a smaragd, amely Lucifer koronájából hullott ki… és még folytathatnánk a felsorolást. Lehet azonban, hogy a Szent Grál csak ezek egyike. Vagy talán mindegyike. De az is lehet, hogy valami egészen más. A Szent Grállal kapcsolatos számtalan elképzelés egyvalamiben mindenképpen egyezik: e misztikus „valami” isteni eredetéhez nem férhet kétség. A Szent Grál mibenlétével kapcsolatban a XX. században új elmélet született.

Michael Baigent, Richard Leigh és Henry Lincoln a The Holy Blood and the Holy Grail című könyv írói megdöbbentő felfedezésre jutottak: szerintük egyrészt Jézus és Mária Magdolna kapcsolatából születtek leszármazási sora, másrészt valamifajta titkos tudás, bölcselet. Ugyanakkor Laurence Gardner, a neves családfakutató, a Genesis of the Grail Kings című, szintén nagysikerű könyvében nem kevesebbet állít, mint hogy a szent vérvonal elején többek között a bibliai Nimród áll, aki viszont a néphit és a középkori krónikáink szerint a magyarok mitikus ősapja. Ezekből a megállapításokból több döbbenetes következtetés is adódhat: például ha Szent Grál valóban Jézus szent vérvonalát jelenti, akkor annak évezredekkel Dávid, a zsidók királyának születése előtt, Nimródtól kellett indulnia, valamint ha bármifajta egyetemes tudásforma rejlik benne, akkor az Nimród népéhez köthető.

Van-e ezeknek a feltételezéseknek valamilyen reális alapjuk?

Bunyevácz Zsuzsa a neves külföldi szerzők által felvetettek alapján, újságíróként, közös nyomozásra hívja az Olvasót. Elsősorban nem arra kereste a választ, hogy mi is az a Szent Grál, hanem annak eddig kevésbé kutatott, Kr. e. 1000 előtti és Jeruzsálemen kívüli vonatkozásaival foglalkozott... és a „hivatalos” állásponttól merőben eltérő következtetésre jutott például az utolsó vacsora kelyhével, a Torinói lepellel, a szabadkőművesség eredetével vagy például a holt-tengeri tekercsekkel kapcsolatban. Aligha találhatunk jobb mottót e könyvhöz, mint a László Gyula szavait: „…aki azt mondja, ,így volt’, az magamagát csapja be (és az olvasót), aki azt mondja: ezért és ezért így lehetett, arra érdemes odafigyelni!”.

Egy nem tudományos – bár tudományos alapossággal megírt – izgalmas és olvasmányos könyvet tart kezében az olvasó, aki a szerzőhöz hasonlóan, valószínűleg laikus az érintett szakterületeken. Bunyevácz Zsuzsa úgy próbálta megoldani ezt a nehézséget, hogy a szakemberek megállapítására hagyatkozva, a logika eszközével élve készteti közös gondolkodásra az érdeklődőket.”