Beküldte Izsáki Zsuzsa -
Ünnepélyes keretek között adták át az önkormányzat környezetvédelmi alapjára beérkezett pályázatok nyerteseinek az okleveleket. Az átadón Michl József polgármester és Borsó Tibor, a Pénzügyi és Városfejlesztési Bizottság elnöke köszöntötte a díjazottakat.
Az önkormányzati törvény előírja, hogy évente minimum egymillió forintot a természeti értékek védelmére kiírt pályázatokra kell a testületnek fordítania. Több civil szervezet, intézmény is pályázott, ahogy minden évben.
- Két alapítvány, három civil szervezet és négy intézmény nyújtott be pályázatot, médiakampányunkra pedig a Tatai Televízió és a Helyi Téma jelentkezett. Ők mindannyian a környezettudatos nevelést, környezeti értékek megismertetését, ápolását és fejlesztését szeretnék elérni. Hárommillió forintot tudtunk most kiosztani, bár a pályázók sokkal nagyobb összegekre számítottak. Bizottságunk úgy döntött, hogy mindenkinek adtunk, ám kevesebbet – tájékoztatott Borsó Tibor.
Borsó Tibor a tavalyi pályázatok elszámolását is megköszönte, s örömét fejezte ki, hogy ilyen sokan elkötelezettek a természeti értékek védelme érdekében.
Támogatásban részesült: Equus Tatai Állatmenhely Alapítvány Kőkúti Általános Iskola Bergengócia Óvoda Zöld Sziget Kör Természetvizsgáló Közhasznú Egyesület Magyar Madártani Egyesület KEM Csoportja Magyar Madártani Egyesület KEM Csoportja Által-ér Szövetség Eötvös József Gimnázium és Kollégium Száz Völgy Természetvédelmi Egyesület Száz Völgy Természetvédelmi Egyesület Természetes Életmód Alapítvány Tatai Televízió Közalapítvány Helyi Téma hetilap tatai mutáció
A részletek a csatolmányban olvashatók.
Csatolmány | Méret |
---|---|
Kornyezetvedelmi_palyazat.doc | 35 KB |