Megnyílt a testvérvárosi alkotótábor

Ismét táborlakókat köszöntöttek, ezúttal a XII. Tatai Tehetséggondozó Művészeti Tábor fiataljait. A Tata határon túli magyar testvérvárosaiból érkező vendégek zöme általános iskolás korú, de természetesen kísérő pedagógusok, felnőttek is részt vesznek a rendkívül tartalmas foglalkozásokon.

 

A tábor megálmodója és szervezője Osgyáni Zsuzsanna, az önkormányzat nemzetközi referense. Elmondta, hogy az alkotás mellett a barátságok szövődése jelenti a legnagyobb élményt a résztvevőknek, s nem utolsó sorban a nemzeti összetartozás érzése is megjelenik. A táborba bekerülni jutalom, a családias hangulat, a jó közösség felejthetetlen. Osgyáni Zsuzsanna tájékoztatott, hogy kísérő rendezvény lesz kedden, augusztus 5-én 18 órai kezdettel Muhi Zsuzsanna magyarkanizsai alkotó quilling kiállítása a Gútay Galériában, a tábor zárása pedig szintén kiállítás lesz 9-én szombaton 14 órakor a zeneiskolában. A tábort teljes egészében az önkormányzat finanszírozza.

A megjelenteket Robozné Schőnfeld Zsuzsanna alpolgármester köszöntötte.

- A táborból felnövekvő generációknak már külön tárlata is volt nemrégiben a tatai várban. Sokan már hazajárnak ide, hiszen olyan különleges élményekkel gazdagodnak, melyek évről évre ide csábítják a fiatalokat. Az idén a szokottól eltérően inkább általános iskolások jöttek, korábban középiskolásokkal találkozhattunk. A barátság, a szakma és a szeretet élteti ezt a tábort, reméljük, még sokáig – emelte ki az alpolgármester.

A szőgyéni, szovátai, magyarkanizsai és tatai vendégek első programja Kóthay Péter művész-tanár előadása volt A barokk Tata címmel. Ezt követően a grafika, a festészet, a linómetszés, a qulling, a batikolás, szövés, szobrászat, fazekasság rejtelmeiben merülnek el. A foglalkozásokat Kóthay Péter, Gútay János, Csiszár József, Muhi Zsuzsanna, Sulyok Teréz, Gíber Lilla, Stamler Edina vezeti. De nem maradhat el a városnézés és a kirándulás se. Az estéket a Bláthy Ottó Szakközépiskola kollégiumában töltik, ahol a barátságok, szerelmek szövődnek általában.