Húsz éves az Által-ér Szövetség

1994-ben alakult meg az Által-ér Szövetség, mely a maga nemében – mint vízgyűjtőre szerveződő együttműködés – az egyik elsőnek számított Magyarországon. Az elmúlt két évtizedre emlékeztek és a jövő feladatait fogalmazták meg ünnepi közgyűlésükön a tatai városházán.

Hosszú évek óta nem lehetett Tatán az Öreg-tóban fürödni, amikor a város a többedik tanulmány elkészíttetésével próbálta megtalálni a megoldás kulcsát. Az akkori tanulmányt készítő cég több, mint egyéves helyzetfeltáró munka során egy vízgyűjtő szintű együttműködésre tett javaslatot. Világossá vált, hogy az Öreg-tó rendkívül összetett problémáira csakis a tágabb térséggel összefogva lehetett megoldást találni. Ekkor Tata városa kilépett a nyilvánosság elé és hívó szavára 20 szervezet fejezte ki segítőkészségét.

Az együttműködés tényleges formájára akkor még több alternatívára érkezett javaslat, mígnem a választás a szövetségi formára (egyesületre) esett. Ilyen előzmények után alakult meg Tatán az Által-ér Vízgyűjtő Helyreállítási és Fejlesztési Szövetség (röviden: Által-ér Szövetség) 1994. január 17-én.

 

Elindult egy olyan folyamat, amelynek hátterében – néha talán nem is tudatosan, de mégis mind magától értetődőbb gondolatként – egyre inkább ott lebegett, hogy az Által-ér vidékén élő 160 ezer ember valahogy szorosabban tartozik össze. Ma már egyértelmű a térségbeli szereplők számára, hogy a vízgyűjtő környezetvédelmi problémái csakis szélesedő összefogással oldhatók meg. Az egymásra utaltság felismerése, az összefogás igénye mind több felelősen gondolkodó lokálpatriótában erősödik. Az ünnepi közgyűlésen a fenti gondolatokat Michl József, a szövetség elnöke mondta el, majd Rácz András környezetügyért felelős helyettes államtitkárral és Musicz Lászlóval, a szövetség titkárával együtt átadták az Által-ér Völgy Természeti és Kulturális Örökségért díjakat.

A díjazottak neve a mellékletben olvasható.

 

A térségben, a Tatai-medencében adódó új kihívásokról beszélt Bencsik János országgyűlési képviselő. Úgy vélekedett, a természeti erőforrások tartalmas hasznosítására van szükség az eddig elért egyensúly megtartásához, s ez az igazi nagy tennivaló az elkövetkező évekre vonatkozóan. Amit sikerült megőrizni, azt gyarapítani kell a szemléletmód erősítése mellett.

CsatolmányMéret
PDF ikon Díjazottak.pdf36.27 KB