Február 2-án helyezik örök nyugalomra dr. Körmendi Gézát

Tata Város Önkormányzata mély fájdalommal tudatja, hogy hosszú betegség után január 21-én 86. évében elhunyt dr. Körmendi Géza nyugalmazott gimnáziumigazgató, tanár, helytörténész.

Dr. Körmendi Gézát 1995-ben kimagasló pedagógiai munkásságáért, közéleti tevékenységéért, értékes helytörténeti kutatásainak elismeréseképpen az önkormányzat Tata Városáért díjban részesítette, 2013-ban pedig az oktatás, a tehetséggondozás területén végzett kimagasló pedagógiai tevékenységéért, Tata város értékeinek megismertetése érdekében kifejtett helytörténeti munkássága elismeréséért Tata Város Zsigmond Király Díját adományozta részére. Számos helytörténeti könyve jelent meg, legutóbb 2014. novemberében mutatták be a Tatai és tóvárosi kápolnák, templomok harangjainak története című kötetet.

Már nagybetegen írta, de be tudta fejezni utolsó, életrajzi írását.

Most érte szól a harang, Isten nyugosztalja Géza bácsit! Temetése 2015. február 2-án hétfőn 13 órakor lesz a Környei úti temetőben református szertartás szerint. A gyászjelentés a mellékletben olvasható.

CsatolmányMéret
Microsoft Office dokumentum ikonja Körmendi Géza gyászközlemény.doc20.5 KB