Újabb zöld területnek örülhetnek a tatai gyerekek

Ragyogó őszi napsütésben vették birtokba a Vaszary János Általános Iskola kisdiákjai október első napján azt az új zöld területet, ahol a kicsik szabadon mozoghatnak, kikapcsolódhatnak egy speciális játszó szettel, vagy akár szabadtéri tanórán is részt vehetnek ha az idő engedi. Az iskola udvara ezzel mintegy 300 m2 területrésszel bővült.

Michl József, Tata polgármestere elmondta, hogy az új játszókert célja az volt, hogy zöldebbé tegyék az iskola szürke betonrengetegét. A „zöldesítés” megvalósítása közös munka eredménye, ezért városunk vezetője külön köszönetet mondott az intézmény azon szomszédainak akik vagy telekcserével, vagy eladással segítették a terveket, valamint a Vaszary Iskola két alapítványának amelyek hozzájárultak a költségekhez, illetve a város képviselő-testületének, amely szabad utat engedett az új játszókertnek. A városi költségvetésből, a Városgazda Kft. hozta létre az új udvart, ami a diákok számára biztonságos játékteret nyújt.

Rozman Edit intézményvezető is örömmel mesélt az iskolaudvar bővítéséről, ami egy régi álom volt, és kicsik-nagyok egyaránt izgatottan várták.  Az udvar füvén most már szabad a játék, a labdázás, a kihelyezett padokon lehetőség van tanórák megtartására, és egy speciális, gumialapon lévő játszó szett is segíti a testnevelés órák gyakorlatait, amelyek mellett csúszdázni és hintázni is tudnak a kicsik. Az igazgatónő kifejezte köszönetét a helyi önkormányzatnak, amiért az közel 5.000 000 forinttal támogatta a tervet, valamint azoknak a szülőknek, cégeknek és vállalkozóknak, akik által az alapítványukon keresztül tudták finanszírozni a 891.000 forint értékű speciális játszó szettet és az alatta lévő gumiburkolat 25%-át. Az új zöld udvart 308 alsó tagozatos kisgyermek fogja elsősorban használni, de a felsősök is élvezhetik majd annak adottságait.

Az ünnepélyes átadón, az intézmény sárga színű pólóiba beöltözött gyerekek közös tornával avatták föl a Vaszary Iskola új udvarát, és színes léggömböket engedtek a magasba a napfényes, októberi égbolt felé.