Megújult a Német Nemzetiségi Óvoda és Bölcsőde Bajon

Népviseletbe öltözött táncoló-éneklő kisgyerekek köszöntötték Baj Község megújult Német Nemzetiségi Óvodájának és Bölcsődéjének új csoportszobáját, és azt a különleges Ovi-Foci pályát, amelyen októbertől apró lábak tanulják az egyik legnépszerűbb labdajáték fortélyait.

Az elmúlt évtizedekben sokat dolgoztunk azért, hogy az itt élők jól érezzék magukat, és más településekről is szívesen jönnek hozzánk, hiszen Baj mindenképpen egy jó hely-nyilatkozta október másodikán, az ünnepélyes átadón Schunder Tibor, a község polgármestere.

Czunyiné dr. Bertalan Judit köznevelésért felelős államtitkár a megnyitón elmondta, hogy Baj azon szerencsés helyek között van, ahol a térség gazdasági erejéből fakadóan a bölcsődére és az óvodára nemcsak a gyermekek neveléséhez szükséges környezet biztosítása érdekében van szükség, hanem azért is, mert itt az édesanyák már korán vissza tudnak és akarnak térni a munka világába, tehát a picikről gondoskodni kell.

Az átadón részt vett Bencsik János országgyűlési képviselő is, aki úgy fogalmazott, hogy Baj vonzó lehetőségeket ad a fiatalok számára, akik örömmel alapítanak itt családot, mert egy barátságos és befogadó közösségre találnak. Az óvoda bővítése egyébként már két éve aktuális feladat volt, hiszen nincsenek népesedési problémák, a helyiek szívesen maradnak a szülőhelyükön.

Schunder Tibor polgármester is megerősítette, hogy a növekvő gyereklétszám indokolta a bővítést. A Belügy, a Nemzetgazdasági és az Emberi Erőforrások Minisztériumainak közös pályázatán indultak el, és végül 26 millió forintot kaptak, a beruházás önereje kb: 20% volt, így nagyságrendileg 33 millió forintból újult meg az intézmény. A terveknek megfelelően a korábban meglévő tornaszobából alakítottak ki egy csoportszobát, és egy megnövelt tornaszobát építettek hozzá, kielégítve ezzel a kicsik növekvő mozgásigényét. Az új helyiséggel végül 120-130 n2-el nőtt az óvoda területe a tetőtérben.

A község polgármestere az ugyancsak péntek délután felavatott ovi foci pályáról elmondta, hogy annak rendszerét az Ovi Foci Alapítvány fejlesztette ki, kifejezetten óvodás korúak számára.  Igazodva a gyermekek igényeihez, speciális a pálya talajszerkezete is, a műfüves rész alatt ugyanis ütésálló gumilapok vannak elhelyezve, emellett a játéktér körbe olyan anyagokkal van bekerítve melyek védik a kis focistákat. Az alapítvány segítséget nyújtott a különleges pálya használatában is, a helyi óvónőket ugyanis megtanították arra, hogyan kell a pályát használni a különböző speciális segédeszközökkel, melyek javítják a jövő futballistáinak mozgáskoordinációját.