Kiállítással és ünnepi műsorral jubilált a Kenderke

2016-ban két jubileumot is ünnepel a hagyományőrző és éltető tatai Kenderke népművészeti műhely: az egyesület 35, valamint a művészeti iskola 20 éves fennállását.

Ünnepi programsorozatuk január 23-án kezdődött, amikor fotókiállítással mutatták be a Kenderke húsz nagyrendezvényének, a négy Híd Fesztiválnak, a két Milleniumi Sokadalomnak és a tizennégy Tatai Sokadalomnak a történetét a Magyary Zoltán Művelődési Központban.

Kun Katalin igazgató elmondta: egy színt őriznek a kulturális palettán, hiszen a Kenderke egy meder, ami számos kavicson és rögökön vezeti át azt a gazdag, bugyogó színforrást, amit a magyar nép nemzeti kultúrájának köszönhetünk. A patak bővízű, a forrás kiapadhatatlan, de csak akkor, ha tereljük és megfelelő mederben tartjuk-mondta az igazgató a kiállítás szombati megnyitóján.

Michl József Tata polgármestere a helyszínen megnyitó beszédében megköszönte azt a szeretetet és odafigyelést, amellyel a Kenderke olyan sok tatai család életében megjelenhetett. Michl József hozzátette: - Azért tartozunk köszönettel mindenkinek aki nemcsak fogyasztója a kultúrának, hanem a másik oldalon dolgozik, mert olyan szépségeket gyűjt össze majd tesz közkinccsé, melyekben örök üzenet rejtőzik. Köszönjük az áldozatos munkát, s azt a szeretetet és türelmet amellyel a gyerekekhez fordulnak, hiszen nemcsak nevelni segítenek őket, hanem növelni is bennük azt a tudást, szeretetet ami bennük van ugyan, de néha olyan nehéz kibontakoztatni. A hagyományainkkal egyszerűen élnünk kell, ahogyan őseink is kívánnák, s szívünk szerint használni azt a kincset amit az elődök felépítettek és tovább éltettek – mondta a polgármester.

A kiállítás megnyitója után 17 órától a Kenderke magyar kultúra napjához kapcsolódó előadása a Kárpát-medence szokásait mutatta be. Az ünnepi műsor címe „Jeles napok - Ünnepek és hétköznapok a magyar nép életében” volt.