Beküldte Ábrahám Ágnes -
Véget ért a nyár, városunk iskoláiban szeptember elsején ismét megkezdték munkájukat a diákok és a pedagógusok. A Vaszary János Általános Iskola megnyitó ünnepségén különleges ajándék várta a gyerekeket, akiknek Michl József polgármester egy LEGO robottechnikai oktatócsomagot adott át.
A megnyitón, az iskola udvarán sorakoztak fel a Vaszary diákjai és tanári közössége. Rozmann Edit az ünnepségen külön köszöntötte az idén első osztályos gyerekeket. Az igazgató elmondta: - A Vaszarynak a Jázmin utcai mellett újra tagintézményévé vált a tardosi Fekete Lajos Általános Iskola 84 tanulóval, és 11 pedagógussal. Az idei tanévben összesen 1044 tanuló, és 94 pedagógus dolgozik majd az iskolában, ahol a tantestületet új kollégák is erősítik szeptembertől.
Michl József a helyszínen köszöntőjében kiemelte: - szeptember elseje az év egyik legszebb napja, amely mindig lehetőséget ad arra, hogy a gyerekek olyan időszakot kezdjenek el, melyben ismét a világ újabb csodáival ismerkedhetnek meg. A polgármester külön köszönetet mondott azért, hogy az intézmény tanárai megszervezték és vezették idén a nyári napközis tábort. Michl József az évnyitón egy adományozó oklevél kíséretében nyújtotta át azt a LEGO MINDSTORMS Education NXT, robottechnikát oktató csomagot, melyet az önkormányzat vásárolt a Vaszary Iskolának.
Tata Város Önkormányzata kiemelt figyelmet fordít a város általános iskoláinak fejlesztésére, az oktatás feltételeinek javítására, és a diákok képzési lehetőségeinek bővítésére, ezért reméljük, hogy sok örömet okoz majd az oktató csomag, amely lehetőséget teremt arra, hogy szakkör vagy egyéb csoportos foglalkozás keretében a gyerekek megismerkedjenek a robottechnikával, valós világból vett példák alapján felépíthessék robotmodelljeiket, és a számítógépen keresztül programozhassák azokat. A csomagot olyan oktatók részére tervezték, akik csoportos foglalkozásokon, laboratóriumi órákon tanítják a robottechnikát. A készlet lényege az intelligens LEGO Tégla, mely lehetővé teszi a használóknak, hogy ne csak építsék, hanem programozzák és mozgassák is a robotokat. A LEGO MINDSTORMS segít megérteni a diákoknak a tudomány, a technológia, a mérnöki fogalmak, valamint a matematika rejtelmeit. Az ajándék tartalmaz egy olyan kiegészítő csomagot is, mellyel a gyerekek felkészülhetnek a nemzetközi robotprogramozó versenyekre.
Minden tatai diáknak élménydús, sikeres új tanévet kívánunk!