Ábrahám Ágnes:- Kezdjük az elején. 2006 őszén egy magabiztos, rendíthetetlenül határozott Michl József indult a választásokon a polgármesteri székért, vagy voltak Önben bizonytalanságok, kétségek?

Michl József:- 2006-ban mindenképpen új helyzet teremtődött Tatán, ugyanis az akkori polgármester, Hetényi Tamás bejelentette, hogy nem kíván újraindulni. Ez azt eredményezte, hogy megnőtt a jelentkezők száma, s minden szervezet igyekezett önállóan is jelöltet állítani. Én országgyűlési képviselői mandátumért indultam azon a tavaszon, tehát a felkészülést már korábban elkezdtem a Tatát érintő ügyekben. Korábban nem voltam tagja a tatai képviselő testületnek, ezért miután választókerületi elnök lettem 2004-ben, tudatosan tanulmányoztam Tata közigazgatását és az itt folyó ügyeket, feladatokat. Rendszeresen eljártam a képviselő-testület üléseire, figyeltem a reakciókat, a viták stílusát, a terveket, javaslatokat, tehát ez egy tanulási időszak volt számomra. Így azt mondhatom, hogy abszolút tudatosan és határozottan készültem arra az akkori munkám mellett, hogy ha a választópolgárok is úgy akarják, készen álljak a szolgálatra. Az egyéni felkészülés mellett nagy jelentősége volt a csapatépítésnek is, hiszen egy jól működő közösség nélkül nem lehet egy várost irányítani, tehát meg kellett találni és fel kellett építeni azt a csapatot, amelynek a segítségével hatékonyan tudunk dolgozni, tervezni és alkotni.

Á.Á.:- Mi volt a legbensőbb motivációja akkoriban? Az embert, Michl Józsefet mi hajtotta elsősorban?

M.J:- Két motiváló erő is dolgozott bennem. Az egyik hogy mindig minden helyzetben komolyan vettem azt, hogy nem illik a partvonalról bekiabálni, hanem ha valaki hozzá akar szólni egy kérdéshez, vagy véleményt akar formálni egy helyzetben, akkor vállaljon abban feladatot. 2002-ben, amikor a Fidesz elveszítette a választást - miután ’98 és 2002 között hatalmas lendülettel dolgozott az Orbán-kormány, és munkájuk nagyon jó eredményeket hozott – én úgy gondoltam, hogy most jött el az ideje annak, hogy az ember önmagát, a munkáját, energiáját, egy ország építésébe fektesse, mert akkor oda kellett állni azon közösség mellé, amelyet az ember tisztel és becsül a korábbi munkássága okán. Nem a karrier miatt akartam politikus lenni, hanem tényleg az motivált, hogy ha valaki ilyen jól csinálta, és mégis leverték a polcról, akkor úgy gondoltam kötelességem emellé a csapat mellé odaállni és segíteni a munkájukat. A másik erő, ami munkált bennem, ahhoz kötődik, hogy világéletemben szervező ember voltam, és korábban is olyan feladatokat láttam el, amelyekben szervezni, összefogni, alkotni kellett. Ezért úgy éreztem, hogy a korábbi munkáim során sok olyan tapasztalatot gyűjtöttem össze, amit egy város élén jól lehet kamatoztatni. Nem vagyok tökéletes, de azt gondoltam, hogy az addigi munkásságom, a jártasságom, és a vízióim a városról, jó alapot szolgáltatnak ahhoz, hogy elinduljak a választásokon, aztán kiderül, hogy az embereknek ki és mi tetszik. Ezzel a nyugalommal álltam a rajtkőre.

Á.Á.:- Volt Önnek akkor, vagy akár azóta példaképe?

M.J.: - Mindenképpen, például Kálmán Attila tanár úr, aki az országgyűlési képviselői, valamint az államtitkári tisztjét is példaértékű alázattal és szeretettel töltötte be. Emellett pedig rengeteget tett Tatáért az élete során, másokat is megindító módon tudta építeni, szeretni és kutatni ezt a várost – ő egy etalon számomra. Mellette országszerte több olyan politikus, polgármester barátom, példaképem van, akiket nagyra becsülök. Abban, hogy én ezt a munkát 10 éve szeretettel csinálom, erőt ad az egyik legnagyobb példaképem, Orbán Viktor miniszterelnök úr is. Őt feltétlenül tisztelem a munkabírásáért, a hosszú távban való gondolkodásáért, és azért a mindennapos erőfeszítésért, amivel a pici, apró dolgok megoldásától az országos, nemzetközi ügyek kezeléséig képes mindenre figyelni. Különösen tiszteletreméltó az ő életében számomra az, hogy egy olyan politikus, aki többször is fel tudott állni. Orbán Viktor nem tud elszállni, mert több alkalommal is vereséget szenvedett, és onnan tudta újraépíteni önmagát, a pártját és az országot. De, hogy még egy ilyen közvetlen példát mondjak, minden személyes kapcsolatot félretéve is mondhatom, hogy Bencsik János országgyűlési képviselő - akit én már nagyon régóta, még a polgármestersége előttről ismerek- szintén példa előttem, a városvezetés és a városépítés szempontjából, hiszen egy nehéz helyzetbe került bányászvárosból tudott egy virágzó nagyvárost teremteni, tőle is nagyon sokat tanultam.

Á.Á.:-Mi okozta a legnagyobb nehézséget az első ciklusban? Akkoriban baloldali kormányzás alatt, időnként bizonyára „széllel szemben” kellett dolgozni, másrészről pedig helyi szinten belecsöppent egy már meglévő, kialakult rendszerbe, amelyet át kellett alakítani, mindez milyen problémákat okozott?

M.J.: - Súlyos nehézséget jelentett az, hogy ellenszélben, más színezetű kormánnyal kellett együttműködni, de pont ezért volt hasznos ez az időszak, mert megtanultam úgy dolgozni, hogy közben a kormány egészen mást gondolt helyesnek, mint én. Például akkoriban a meglévő kormány felemelte a pedagógusok fizetését, aminek a pluszköltségét az első évben még megkaptuk központilag, de a következő évben már nem. Ez azt jelentette, hogy azt a többletkiadást, a pedagógus-béremelést, a város kasszájából kellett kigazdálkodni, ami óriási költségvetési nehézséget jelentett az önkormányzatoknak. A legnagyobb nehézséget azonban az jelentette, hogy itt állt a város tervek és tartalékok nélkül. Az ingatlanjaink jól értékesíthető hányadát már sajnos kényszerűségből dobra verte 2006-ra az előző városvezetés, Tata lakásállományának nagy részét túl alacsony áron értékesítették még korábban, így 1000 bérlakásból csupán 300 maradt. Az első ciklusomban képviselője voltam a Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzatnak is, ahol szintén azt tapasztaltuk, hogy a nincstelenségből kellett valamit létrehozni, mert a bevételt elvitte az intézményfenntartás költsége. Ebben a helyzetben mind a megye, mind pedig az önkormányzatunk érdekelt lett abban, hogy keressünk olyan forrást, ami a város életben tartását és fejlesztését, valamint az egyes projektek önerejét biztosítják. Így született meg az a döntés, hogy az önkormányzat kötvényt bocsásson ki. Ezzel 3,5 milliárd forint értékben tudtuk finanszírozni a fejlesztéseinket. Ezt a döntést így utólag már nem vitatja senki, de akkor sokan nagyon komolyan bírálták, nemcsak a politikai ellenzék részéről, hanem a város polgárai közül is. Mára kiderült, hogy ezt a kockázatot érdemes volt bevállalni, hiszen tudtuk, hogy Tata fejlődése gazdasági növekedést is hoz, ráadásul hála az Orbán-kormánynak, később átvállalták a hiteleket az önkormányzatoktól. Egyszóval volt sok nehézség, és volt kockázat, de hittünk abban, hogy jót csinálunk, és képesek voltunk nemcsak fennmaradni, hanem előrelépni is. Nagy köszönettel tartozom a mindenkori képviselő- testület tagjainak és a polgármesteri hivatal munkatársainak, valamint annak a sok önkéntes segítőnek is, akik már a kezdetektől nemcsak a kampányok során, hanem egész évben részt vettek a programjainkban, és segítik a munkánkat.

Á.Á.:- A három ciklusa stratégiailag teljesen elkülönül egymástól, vagy inkább egy 10 éve tartó folytonos munkafolyamatról beszélünk, amikor minden mindennel összekapcsolódik?

M.J.: - Van, amiben összefolyik ez a 3 ciklus, de van, amiben szét kell választani. Utóbbira példa az a különbség, amennyivel könnyebben és jobban lehet kormányozni egy települést akkor, ha azonos gondolkodás mentén halad az ország is. Tehát 2010 óta egészen más a helyzet, mivel az országos politika egészen más irányt vett. Ami viszont a folyamatosságot és az egységességet biztosítja a három ciklus során, az a Magyary - tervünk, hiszen benne a mindenkori kormánytól függetlenül fogalmaztuk meg azt, hogy Tata merre szeretne haladni. A Magyary - terv kialakítását a 2006-os választásokat követően rövid időn belül elkezdtük, 2008-ra már megszületett az első összefoglaló kiadvány, amit a tataiak kezébe tudtunk adni. Mivel a vitairat nyilvános volt, lehetett kritizálni, véleményezni, kiegészíteni. A Magyary - terv a város újkori fejlődésének legerősebb dokumentuma, amit közösen hoztunk létre, önmagunk számára. Szerintem ez azért is jelentette a tatai önkormányzatiság új korszakát, mert az itt élők láthatják, hogy hosszú távon milyen célok felé tartunk, és elmondhatom, hogy nagyon sokan egyetértenek a benne megfogalmazott értékekkel, elképzelésekkel, még az ellenzéket támogatók közül is.

Á.Á.: - 2006-ban 49,12%-os eredménnyel nyerte a választásokat, 2010-ben 63,94%-al nyert, míg 2014-ben 57,74%-al lett az első. Személy szerint minek tulajdonítja ezt a stabil népszerűséget, hiszen valljuk be, a politikai választásokat nem pusztán az elért eredmények befolyásolják, az emberi döntések hátterében érzelmi, szubjektív folyamatok zajlanak ezen a téren is.

M.J.: - Egy Tata méretű városban az emberek nemcsak a jelölt személyére szavaznak, hanem arra a közösségre is, amelyiktől a jobb jövőt remélik. A képviselő-testület a választások előtt egy olyan kiadványt jelentetett meg, amelyben beszámoltunk arról, hogy mit tettünk az előző években. Ez nem az én személyes kiadványom, nem is a Fideszé, hanem a városé volt, minden családhoz eljuttattuk és nagyon pozitív visszajelzéseket kaptunk róla. Egy város életében csakúgy, mint a személyes életünkben, időnként emlékeztetni kell magunkat arra, hogy mi mindent tettünk közösen a múltban. Ezért volt jó mindkét választás előtt ez a két beszámoló a munkánkról, mert meggyőződhettek az itt élők arról, hogy mennyi mindent vittünk véghez együtt. Szerintem azért kaptam-kaptuk a bizalmat ciklusról-ciklusra, mert az emberek látták, hogy a képviselő-testületben a Fidesz-KDNP alkotta többség felvállalta a döntéseit, és értük dolgozott.

Á.Á.: - Ismerjük a mondást, miszerint „Csak a szépre emlékezem….”, de egy teljes életben a kudarcainkat is látnunk kell a győzelmeink mellett. Az elmúlt évtized során mit élt meg kudarcként, hol voltak a mélypontok?

M.J.: - Én alapvetően egy optimista ember vagyok, és a rosszban is a jót akarom látni, ezért igazán olyan kudarcélményem nincs is, amit úgy éltem meg, hogy akkor most itt van a világ vége… Inkább úgy fogalmaznék, hogy nehézségekből, gondokból, jutott bőven az évek során. Ha mégis szigorúan ragaszkodunk a szóhoz, akkor talán kudarcként azt éltem és élem meg, hogy a városban még mindig van egy olyan réteg, amely nehéz körülmények között él, s amelynek csak úgy tudunk segíteni, ha együttműködik velünk, viszont pont ebben rejlik a kudarcérzés, mert ez az együttműködési készség nagyon nehezen alakul. Megvan a panasz, a segélykérés, de sokszor hiányzik az együttműködés. Ebből is látszik egyébként, hogy a városvezetés nem pusztán pénzügyi vagy jogszabályi kérdés, hanem az emberekkel való közvetlen, személyes összjáték kiépítésének a kérdése is, mert csak ezen keresztül tudnak ráébredni arra, hogy végső soron mindenki önmaga életének a kovácsa. Ha valaki a saját életének összekovácsolása, építése során akad el, akkor várhat segítséget, de ha én nem vagyok hajlandó dolgozni a saját életem előrejutásán, akkor nekem nagyon nehéz segíteni. Ez egy jelentős probléma, ami sokat foglalkoztat, hogy hogyan segítsünk azon, aki önmagán nem akar segíteni? Ha egy projektet nem sikerült megvalósítani, vagy nem olyan ütemben haladtunk, ahogyan szerettem volna, azon is lehet persze keseregni, de az javítható, megoldható helyzet. Viszont a nehéz kérdés az, hogy egy város közössége hogyan tudná még jobban hordozni azokat, akik rászorulók, nehézségekkel bajlódnak, de ők maguk már nem tudnak, vagy nem akarnak együttműködni. Az együttműködés, a kompromisszumkészség egyik legszebb példája a Kossuth tér és környéke felújításának a projektje volt, amiért folyamatosan kaptam hideget-meleget. Amikor úgy tűnt, hogy elment a hajó, és nem lesz belőle semmi, akkor azt javasoltam a képviselő-testületnek, hogy ha már bevállaltunk egy önerőt, akkor annak a terhére tegyük rendbe legalább a Fischer-házat, ami akkoriban borzasztó állapotban volt. Úgy gondoltam, hogy ha mégsem kapjuk meg a támogatást a Kossuth térre, legalább szépüljön tovább a város a Bercsényi utcai épülettel. Végül ennek köszönhetően tudott mégis továbbmenni az egész projekt, mert fel tudtunk mutatni egy elemet, amit már megvalósítottunk. Ezért a döntéshozók elhitték, hogy hiába maradt nagyon kevés időnk, mégis képesek vagyunk arra, hogy az egész projektet megcsináljuk. Így újulhatott meg a Kossuth tér, aminek létjogosultságát azóta már senki nem vonja kétségbe. Ezzel is sikerült bebizonyítani, hogy van értelme küzdeni, együttműködni, időnként kompromisszumokat kötni, és egy kudarcnak látszó helyzetben is a jót keresni.

Á.Á.: - Ha már a Kossuth térnél járunk, az egy igazi nagy siker lett, az átadó ünnepségen érezhető volt, hogy ez mennyire közel állt az ön szívéhez. Ezen kívül voltak még kiemelkedő, mámoros pillanatok az elmúlt 10 évben?

M.J.: - Hálás vagyok, mert nagyon sok jó élményem van. Egyszer eljött hozzám egy ismerősöm, aki egy civil szervezet vezetője, és hozott nekem egy gyönyörűen bekötött kötetet, amibe összegyűjtötte azokat a cikkeket, fotókat, amelyek a sajtóban megjelentek rólunk, a sikereinkről – mindezt önkéntesen, a saját ötletéből - és ez akkor nagyon nagy örömet jelentett nekem. Azóta már a sokadik ilyen kötetnél tart, és rendszeresen elhozza nekem a kész könyvecskéket. Az ilyen aprónak tűnő, de óriási munkával járó dologtól kezdve, minden egyes nagy projektig számos nagy öröm ért. Nem felejtem el soha, milyen érzés volt a Magyary - terv első elkészült kötetét, vagy a kinyomtatott beszámolóinkat kézbe venni először. De minden Tatához kapcsolódó kiadvány megjelenése hasonló jelentőséggel bír számomra, mert a város szellemi épülése rendkívül fontos. Emlékezetes volt minden olyan pillanat is, amikor Tata díjakat nyert. Legalább évente egy jelentős díjat elnyertünk az elmúlt 10 évben, és persze az, hogy Magyarországon összesen két városnak van Európa-díja, s az egyik ilyen település mi vagyunk, azt gondolom minden itt élőt büszkeséggel tölthet el.

Á.Á.: - 10 év hosszú idő egy család életében is, és azt hiszem, egy közéleti szereplő családtagjai rengeteg áldozatot hoznak a háttérben. A férj, az apa, a nagyapa nem ér haza mindig vacsorára, a hétvégéket, ünnepeket gyakran tölti házon kívül. Hogy sikerült a politikát és a magánéletet összehangolni?

M.J.: - Ez a munka tőlük is nagy türelmet kíván. Egyrészt kénytelenek voltak már korábban is elviselni számos kényelmetlenséget, mert hosszú évekig távol dolgoztam a zsámbéki főiskolán, egy hasonlóan elfoglalt munkakörben. A szeretteim egyébként tudják rólam, hogy egyfelől abszolút családcentrikus vagyok, hiszen nagycsaládban nőttem fel, de kifelé élő ember is vagyok, aki mindig azt kereste, hogy hol tud tenni, létrehozni valamit a világban. Olyan alkat vagyok – és ezt semmiként sem öndicséretként értem - akit a szolgálat éltet, és hajt előre. Ez egy olyan attitűd, amit a családomtól, a szüleimtől hoztam, és ebből nem tudok kibújni, ez a saját, belső „indítókulcsom”, amiben nekem nincs érdemem. Inkább ajándékba kaptam, és csak így tudok élni, a családom pedig ezt szeretettel elfogadja és elviseli. Ami egy jó érzés, hogy sem a feleségem, sem pedig a gyerekeim nem tekintik különlegesnek a foglalkozásomat, inkább szerényen és alázattal hordozzák ezt a szép családi feladatot. A legnagyobb hálával tartozom nekik, hiszen nemcsak támogatnak és segítenek, hanem el is viselik azt, hogy a férj, az édesapa és nagypapa politizál, s az ezzel járó összes nehézség, szépségével együtt, érinti őket is.

Á.Á.: - Miben változott az elmúlt 10 évben Michl József?

M.J.: - Abban mindenképpen, hogy manapság lényegesen megfontoltabban döntök, mondhatom azt, hogy ezen a téren bölcsebb lettem. A tapasztalat időközben magával hozta azt, hogy körültekintőbben, sokkal több szempontot figyelembe véve tudok már döntéseket meghozni. Ami nehéz ebben a munkában, hogy tudni kell nemet is mondani, és azt még mindig gyakran megszenvedem, ha valakinek, vagy valamire azt kell mondanom, hogy: nem, de próbálok már erre a helyzetre is úgy tekinteni, hogy ez is az én munkám, és a nemleges döntéseket nem hozhatja meg helyettem más, tehát nekem kell fölvállalni, mint a város életét befolyásoló döntést. A sok jó igen mellett, a nemeket is határozottan ki kell mondani.

Á.Á.: - Mi ezeknek a heteknek-hónapoknak most a legfontosabb feladata?

M.J.: - Most az a legfontosabb feladat, hogy az új uniós pályázati időszakban a korábbi, és még meg nem valósult terveinket termőre fordítsuk, új projekteket indítsunk el, és a már megvalósultak gyümölcseit leszedjük. Számos turisztikai fejlesztésünk nagyszerűen működik, a város által hozott saját rendeletek által megszabott irányok is jók, az adózási rendünk, a bevételi oldalunk is stabil, a saját lábunkon tudunk állni biztonságos pénzügyi alapokon. Kiemelt figyelmet szeretnénk a közeljövőben szentelni Tata közútjainak, mert bár az elmúlt években ezen a téren is tettünk jelentős lépéseket, ebben mégis lemaradásunk van. Ezért a jelenlegi uniós ciklusban további, olyan fejlesztéseket szeretnénk megvalósítani, amelyek elsősorban a városban élőknek jók. Emellett folytatjuk a közösségépítő programunkat, a Magyary - terv nyomvonalán haladva. Ide tartozik a könyvtárfejlesztés, ebbe a civil szervezeteket is bevontuk, és arra törekszünk, hogy az eredmény sokak örömét szolgálja majd.

Á.Á.: - Hány ciklusa lesz még Michl Józsefnek polgármesterként?

M.J.: - Tervezni addig szabad, amíg az ember becsülettel, tisztességgel, és erővel bír előre lépni. Ha az Isten ad nekem erőt még további ciklusra - és ezzel a tataiak is egyetértenek - akkor komolyan megfontolom majd a megfelelő időben, hogy ismét induljak a választáson. Vannak még szép terveink, óriási feladatok, amelyek megvalósításra várnak- mindez jó képviselő-testületet, cég és intézményvezetőket kíván, de a legfontosabb a közösségépítés, a családok életének, a civilek és az egyházak munkájának a fejlődése, hiszen egy város nemcsak kőből, hanem elsősorban lelkekből áll.

Á.Á.: - Akkor a jövővel kapcsolatban fogalmazzunk úgy, ahogy nemrégiben tatai közönségtalálkozóján Jókai Anna írónő tette, miszerint: tegyük ezt a kérdést Isten kötényébe?

M.J.: - Igen, persze nem akarok kibújni a kérdés alól, és örömmel vállalok egy újabb ciklust, de még messze vagyunk attól, hogy ennek a részleteiről gondolkodjunk. Ami viszont nagyon fontos, hogy Tatán sikerült megvalósítani azt, hogy bár a város vezetése a Fidesz-KDNP közösségéből kerül ki, döntéseink mégsem pártpolitikai döntések, hanem igazából egy városi-patrióta gondolkodás megerősítésének a segítői vagyunk. Így soha semmit sem azon az alapon ítéltünk meg, hogy az milyen pártnak vagy a képviselőinek jó, hanem, hogy a tataiaknak jó-e. Tehát az első a város, az itt élők élete, és ez minden mást felülír.

Á.Á.: - Köszönöm szépen polgármester úr. Végezetül kérem, fejezze be az általam megkezdett mondatot:  „…Tata számomra…

M.J.:-...Isten és a családom után az első...  ”