A megemlékezésen először a dunaszentmiklósi kettős keresztnél, majd a szomódi kopjafánál helyezték el a megemlékezés koszorúit, ezt követően az ünnepség Tatán, a Városháza dísztermében folytatódott.

A IV. SS-páncéloshadtest 1945. január 1-jén indította meg az ún. Konrád hadműveletet, melynek célja a Vértes-hegység és Budapest között lévő szovjet katonai erők szétzilálása és felszámolása, valamint a Budapesttel való kapcsolat megteremtése volt. A német haderő Komáromnál vagonírozott ki, és Dunaalmás, Agostyán és Tarján irányába indította meg az offenzívát. Ebben a térségben karácsony óta a szovjet haderők által elfoglalt területekről „málenkij robotra" szedték össze a fellelhető lakosságot, szinte válogatás nélkül. Január 1-jén a szomódiakat 147 környékbelivel Agostyán felé terelték. Dunaalmás és Neszmély lakóit szintén összeterelték a községházához, és Süttő irányába Bikol pusztán át hajtották gyalog az összeszedett 220 civilt Tardos felé, útépítésre. Ők estére szintén csak Agostyánig jutottak. Január 2-án hajnalban az agostyáni gyűjtőtáborból közel ezer foglyot szabadítottak ki az előre nyomuló német katonák. A kiszabadított magyar foglyok mielőbb haza szerettek volna jutni, de azt nem tudhatták, hogy Szomód, Dunaszentmiklós és Neszmély dombjait és erdeit akkor még az oroszok ellenőrizték. A Vörös Hadsereg katonái ismét fogságba ejtettek egy hazafelé igyekvő csoportot. A foglyok január 3-án az éjszakát Dunaszentmiklóson töltötték, majd hajnalban a szovjet katonák tovább hajtották őket az erdő felé. A Vörös Hadsereg katonái január 4-én délután 4 órakor Dunaszentmiklós határában végeztek 26 magyar foglyukkal.

Az egyik túlélő, Bartha István a „Szeretet” című erdélyi baptista havilapban 1993-ban megjelent, „Az Úr angyala tábort járt az őt félők körül” című írásában idézte fel a tragikus eseményt. A visszaemlékezésből Szűcs József, a Talpalatnyi Színház vezetője olvasott fel részleteket a Városházán rendezett ünnepségen, ahol a Bel Canto Operatársulat összeállításában Kálmán László operaénekest Bárkányi-Horváth Éva kísérte zongorán. Ezt követően a tatai magyar királyi postafelügyelő 1945 januárjának végén készített jelentéséből, a dunaszentmiklósi sortüzet közvetlenül megelőző időszakról olvasott fel Szűcs József.

Az ünnepségen Michl József, a Tatai Kistérségi Többcélú Társulás elnöke elmondta: - a szégyenteljes múlt a háborúval nem ért véget, a nemzet igazi megalázása és tönkretétele ezután következett. Éppen ezért nagyon köszönöm a Szomódi Helytörténeti Egyesületnek, Nemes Jánosnak és Bakonyi Zsuzsának azt a munkát, mellyel fölkutattak és összegyűjtöttek az események kapcsán mindent azért, hogy az áldozatok sorsát megismerve, magunk elé tárjuk a valós eseményeket, melyekből tanulnunk kell. A történelem eseményei a későbbi korokban élőket arra tanítják, hogy az életüket másképp rendezzék be. Ilyenkor persze arra várunk, hogy a nagypolitika másként gondolkodjon a világról, hogy belássák, nem kellene háborúzni, és meg kellene békülni egymással, s mindig van, akire rámutatunk és akitől a megoldást várjuk. El kellene azonban hinnünk azt, hogy egyenként rajtunk múlik minden. Ez a megemlékezés is ezt szolgálja- zárta gondolatait Michl József.

A Városházán Bakonyi Zsuzsa, a tragikus napok emlékét írásban is megörökítő Bakonyi Dezső református lelkész lánya köszöntőjében kiemelte: - a háborúkat soha-sehol nem az emberek akarták, és akarják ma sem. A háborúk mindig a nagyhatalmak ellenségeskedésének, nyereségvágyának, a hatalom megszerzésének eredményeként robbantak ki. Bakonyi Zsuzsa az ünnepségen édesapja visszaemlékezéseiből idézett fel gondolatokat.

A megemlékezésen közreműködött tárogatón Dr. Szabó János ny. miniszter, és Tóth Anikó.