Megnyílt a Cellarius Tatai Kincsesház

A jövőben helyi termékek bemutatására szolgál az egykori nyári konyha épülete, amelynek új funkciójáról október 5-én sajtótájékoztatón számoltak be az Angolparkban Tatán.

Az 1803-ban épült nyári konyhában, mely idén ősztől a Cellarius Tatai Kincsesház nevet viseli, helyi és környékbeli művészek alkotásait és termelők portékáit lehet megtekinteni. A cellarius szó egy melléknév, az éléskamrában található dolgok jelzője. A bemutatóhelyen jelenleg 40 termelő és alkotó munkái láthatóak, melyek a város számos pontján megvásárolhatók, többek között a nyári lakban is.

Michl József a helyszínen elmondta: - ez alkalommal is fejet hajthatunk az Esterházy család előtt, akiktől ma is tanulhatunk, hiszen folyamatosan építették városunkat, megőrizve annak kincseit. Az ő értékteremtő munkájukhoz méltó az épület új funkciója, amely lehetőséget ad a helyi művészeknek és termelőknek a bemutatkozásra. Jó egy helyen, együtt látni ezeket a termékeket és alkotásokat, melyek akár remek ajándékként szolgálhatnak. A polgármester hozzátette: - remélik, hogy azok a termelők és művészek, akik még nem képviselik magukat a Kincsesházban, hamarosan kedvet kapnak ahhoz, hogy bemutatkozzanak, és így Tatán egy ponton összegyűjtve lehet megmutatni a saját értékeinket.

Dr. Beró Henrietta a sajtótájékoztatón kiemelte: - egy hagyatékot megszerezni jó dolog, de azt gondozni is tudni kell. Az Esterházyak hagyatéka nemcsak kincs számunkra, azt tartalommal megtöltve tovább is kell tudnunk adni, a nyári konyha pedig megtestesíti mindazt, amit egy hagyaték gondozása jelent. Az üres teret meg kell tölteni élettel, és mi lehetne számunkra szebb, mint olyan élettel megtölteni, ami bennünket jellemez, és tükrözi azt, ami a szívünkben van és amire képesek vagyunk. Ha lehetőségünk van mindezt átadni és megosztani másokkal, az a hagyaték ápolásának legnemesebb formája- fogalmazott az alpolgármester.

Berczelly Attila a Tatai Városkapu Közhasznú Zrt. vezérigazgatója a sajtótájékoztatón elmondta: - a több mint 200 éves épület megérdemli, hogy ne a nyári konyha nevet viselje, hanem egy szép, patinás sokatmondó neve legyen, hiszen a Tatai Kincsesház azt az értéket szeretné megmutatni, amit a helyi termék jelenthet. Ezek a termékek segítenek abban, hogy identifikáljuk önmagunkat, hogy megfogalmazzuk kik vagyunk mi a mai globalizált piacon, mi az amit mi tudunk előállítani. Ettől válik a mi közösségünk egyedivé - így a Cellarius közösségteremtő erővel is bír. Ezáltal ez a kincsesház segít abban is, hogy még inkább tataiak legyünk – nyilatkozta Berczelly Attila.

A Cellarius Tatai Kincsesház a nyári lakkal párhuzamos nyitva tartással működik, keddtől vasárnapig 9-14:30-ig, remélve, hogy a bemutatóhelyen a jövőben még több termék jelenik meg, hiszen folyamatosan várják a helyi termelők és alkotók jelentkezését.