Tata Város Legszorgalmasabb Diákjai-2018

Tata Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2018. április 25-i ülésén alkotta meg a Tata Város Önkormányzata által alapított tanulmányi ösztöndíjakról és adományozásuk rendjéről szóló rendeletét, amelynek értelmében Tata Város Legszorgalmasabb Diákja Ösztöndíjat hozott létre középiskolások és általános iskolások részére.

 

Tata Város Legszorgalmasabb Diákja Ösztöndíj – középiskolások részére

 

A díj olyan tatai középiskolában tanuló 9., 10., 11. évfolyamra járó, tatai állandó lakóhellyel rendelkező tanulóknak adományozható, akik az adott tanévben a legszorgalmasabbak voltak iskoláikban, akik önmagukhoz képest a legtöbbet tették iskolai eredményeikért.

A díjat évente 4 tanulónak lehet odaítélni.

-A díj adományozására javaslatot tehetnek tatai székhelyű középiskolák nevelőtestületei.

-A javaslatokat minden év május 20-ig a polgármesterhez kell benyújtani.

-A javaslatnak tartalmaznia kell a díjra méltónak tartott személy nevét, valamint a javaslat indoklását.

-A díj odaítéléséről Tata Város polgármestere dönt.

-A díj az odaítélést tanúsító díszoklevélből és az odaítélést követő tanév 10 hónapjára szóló ösztöndíjból áll. Az ösztöndíj havi összege   7 000 Ft.

A díjat Tata Város polgármestere adja át, az elismerésben részesülő iskolájának tanévzáró ünnepségén.

A középiskolások részére megítélhető – Tata Város Legszorgalmasabb Diákja Ösztöndíjat az önkormányzat az EFOP-1.5.2-16. Humán szolgáltatások fejlesztése Magyary Zoltán mintajárásában című projekt forrásából biztosítja.

Tata Város Legszorgalmasabb Diákja Ösztöndíj – általános iskolások részére

A díj olyan tatai általános iskolában tanuló 5., 6., 7. osztályos tatai állandó lakóhellyel rendelkező tanulóknak adományozható, akik az adott tanévben a legszorgalmasabbak voltak iskoláikban, akik önmagukhoz képest a legtöbbet tették iskolai eredményeikért.

A díjat évente 4 tanulónak lehet odaítélni.

-A díj adományozására javaslatot tehetnek tatai székhelyű általános iskolák nevelőtestületei.

-A javaslatokat minden év május 20-ig a polgármesterhez kell benyújtani.

-A javaslatnak tartalmaznia kell a díjra méltónak tartott személy nevét, valamint a javaslat indoklását.

-A díjat Tata város polgármestere adja át, az elismerésben részesülő iskolájának tanévzáró ünnepségén.

-A díj az odaítélést tanúsító díszoklevélből és egy tanév 10 hónapjára szóló ösztöndíjból áll. Az ösztöndíj havi összege 6 000 Ft. Az ösztöndíj pénzügyi fedezetét az önkormányzat költségvetéséből biztosítja.

-A díj odaítéléséről Tata város polgármestere dönt.

 

Az ösztöndíjak több, egymást követő tanulmányi évben is adományozhatók.

 

2018-ban a Tata Város Legszorgalmasabb Diákja címet kapták:

- Szűcs Virág és Fodor Szabina a TSZC Bláthy Ottó Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma tanulói,

- Zahorán Emese a Talentum Angol-Magyar Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Gimnázium és Művészeti Szakgimnázium tanulója,

- Lévai Dominik Márk a Kőkúti Általános Iskola tanulója,

- Katona Máté a Kőkúti Általános Iskola Fazekas Utcai Tagintézményének tanulója,

- Németh Eszter a Vaszary János Általános Iskola tanulója,

- Pölöskei Dávid az Eötvös József Gimnázium és Kollégium tanulója, valamint

- Kovács Emese a Tatai Református Gimnázium tanulója.

 

Gratulálunk a díjazottaknak!