Horgászversenyt rendeznek vasárnap a Cseke-tavon

Augusztus 5-én vasárnap reggel 8 órától a Tatai Sporthorgász és Környezetvédő Egyesület, Tata Város Önkormányzata és a Tatai Öreg-tó Halászati Kft. közös szervezésében rendezik meg az I. Valasek Ferenc Horgászversenyt, a Cseke-tavon.

A IV. Neszmélyi Borünnep és Halnapok keretében szervezett verseny reggel 08:00-tól 12:00 óráig tart majd, a szervezők augusztus 5-én 07:00 óráig várják a nevezéseket. A verseny nyílt, egyesületi tagságtól függetlenül bármely egyesület tagja nevezhet, a részvétel alapfeltétele az érvényes Állami Horgászengedély megléte.

A horgászversenyt augusztus 2-án reggel az Öreg-tó partján egy próbalehalászás előzte meg, mellyel kapcsolatban Karsainé Haris Hajnalka a Tatai Öreg-tó Halászati Kft. ügyvezetője a helyszínen elmondta: - a halászati kft. és az Aranyponty Zrt. munkatársai 10 mázsa halat-elsősorban pontyot- telepítenek át a Cseke-tóba, ezzel segítve, hogy a hétvégi horgászversenyen jó minőségű, szép, egészséges halak akadjanak majd a versenyzők horgára. Az ügyvezető az öreg-tavi halgazdálkodással kapcsolatban kiemelte: - idén ez a második próbahalászatuk, ebben az időszakban már havonta ellenőrzik a halak fejlődését, súlyát, és örömmel tapasztalják, hogy a tó lakói egészségesek, szépen gyarapodnak.

Berena Béla a Tatai Sporthorgász és Környezetvédő Egyesület elnöke a próbalehalászáson elmondta: - hagyományteremtő céllal szervezik meg a versenyt, amelyre 80 horgász jelentkezését várják. A megmérettetésen minden horgász egy bottal, botonként egy horoggal horgászhat, és minden kifogott hal minden grammja egy pontot ér majd, ez alapján fogják összesíteni a végső eredményeket a kiértékeléskor.

A versenyre vasárnap reggel 7 óráig lehet nevezni a helyszínen személyesen a horgásztanyán, vagy a www.cseketo.hu honlapon keresztül-ahol a részletes versenykiírás is megtalálható- illetve e-mailben a cseketo.tata@gmail.com címen, valamint a 34/ 481- 411-es telefonszámon. A délben befejeződő verseny eredményhirdetésére vasárnap 13:00 órakor a Kiskastély teraszán kerül majd sor.