Fókuszban az Által-ér völgyi kerékpárút fejlesztése

Uniós pénzre pályázik Tata - Vértesszőlős és Tatabánya.
Több pályázati előkészítés van folyamatban Tatán, ezek közül kiemelkedő jelentőséggel bír a Tatát és Tatabányát összekötő kerékpárút megépítése.

A térségben régóta megfogalmazódott ugyanis az igény, hogy kerékpárút kösse össze a településeket-mondja Horváthy Lóránt Tata város alpolgármestere.
- Az ügy 10 éve húzódik. 1998-ban a megyei Sportszövetségek Szövetsége kezdeményezésére már készült egy együttműködési megállapodás a három önkormányzat és a sportszövetség között. A koncepció és a program elkészültét követően 1999-től a Sportszövetségek Szövetsége gesztori tevékenységgel segíti a megvalósítást. A szövetség 2000-ben megterveztette az „Által-ér völgyi kerékpárutat, majd arra 2001-ben már jogerős építési engedély is rendelkezésre állt. Az engedélyt legutoljára 2008. évben hosszabbította meg az engedélyező hatóság, melynek érvényessége év végén jár le –hangsúlyozta az alpolgármester.
A pályázatot most is közösen nyújtotta be a három település és a sportszövetség.
- A tíz évvel ezelőtt megszületett gondolatok reményeink szerint most révbe érnek, ezzel megyénkben is tovább bővülhet a két keréken, természetes, biztonságos, egészséges környezetben elérhető célok sora-mondja az alpolgármester.
A Gazdasági és Közlekedési Misztérium által meghirdetett „ kerékpárutak fejlesztésének támogatására „ kiirt pályázati lehetőségnél a települések bíznak a 80 %-os állami támogatás elnyerésében. A kerékpárút megépítésének összköltsége eléri a 319 millió forintot. A pályázó szervezetek konzorciumi szerződésben erősítették meg szándékukat, ebben népességszám alapján vállalták a sajáterő teljesítését. Tatát 24 % azaz 15 millió forint önerő illeti, Tatabánya 73 és Vértesszőlős 3 %-ban részesül a közös önerőből.
A konzorcium vezetőjéül Tata városát választották az összefogók. Siker és megvalósítás esetén új, az itt élők hétköznapjait is pozitívan érintő beruházás alapköve lehet a további kapcsolódó kistérségi, megyei de országos csatlakozási pontok elérésének. Kerékpáron is biztonságosan kitárulhat közvetlen és közvetett környezetünk.