Vásár, piac illetve bevásárlóközpont működésének engedélyezése

Ügyleírás:

A vásár vagy a piac üzemeltetését a vásár vagy piac helye szerint illetékes települési, Budapesten a kerületi önkormányzat jegyzője, a Fővárosi Önkormányzat által közvetlenül igazgatott terület tekintetében a fővárosi főjegyző engedélyezi.

Szükséges mellékletek/okiratok:

Vásár- piac:

A vásár, piac számára kijelölt területet, alapterületét, méretarányos helyszínrajzát az üzletek, árusítóhelyek, valamint az egyéb létesítmények és nem árusítási célra kiképzett területrészek tervezett rendeltetés, és szám szerinti meghatározásával, a vevőforgalmi és árubeszállítási, -feltöltési útvonalak kijelölésével.

A terület használatára való jogosultságot igazoló okiratot: (a tulajdoni lap kivételével a jogcímre vonatkozó igazoló okirattal, továbbá haszonélvezet esetében a haszonélvező, illetve közös tulajdon esetében a tulajdonostárs, hozzájárulását igazoló okirattal együtt; bérleti szerződést, albérleti szerződést, stb.)

A vásár, piac működési rendje.

Élelmiszer felhasználása, forgalmazása, továbbá termény, takarmány, élő állat, illetve állatgyógyászati készítmény és növényvédő szer értékesítése esetén a kérelmező nyilatkozatát arról, hogy a vásár vagy a piac területén az élelmiszerlánc-biztonsági és állat-egészségügyi, továbbá növény- és talajvédelmi feladatkörében eljáró fővárosi és megyei kormányhivatal részére állandó jelleggel ingyenes helyiséghasználatot biztosít.

Helyi termelői piac, bevásárlóközpont:

A terület használatára való jogosultságot igazoló okiratot: (a tulajdoni lap kivételével a jogcímre vonatkozó igazoló okirattal, továbbá haszonélvezet esetében a haszonélvező, illetve közös tulajdon esetében a tulajdonostárs, hozzájárulását igazoló okirattal együtt; bérleti szerződést, albérleti szerződést, stb.)

A jegyző szerzi be:

a szakhatóságok hozzájárulását, a tulajdonjogot igazoló tulajdoni lapot.

Ügyintézés határideje és díja:

Vásár- piac engedélyezési eljárás:

Az engedélyezési eljárás ügyintézési határideje 20 nap.

A jegyző az engedély megadásával egyidejűleg a vásárt, a piacot és annak fenntartóját nyilvántartásba veszi.

A nyilvántartás nyilvános. A jegyző a nyilvántartást az önkormányzat honlapján – amennyiben azzal az önkormányzat rendelkezik – közzéteszi.

Helyi termelői piac, bevásárlóközpont nyilvántartásba vételi eljárás:

A szolgáltatás felügyeletét ellátó hatóság a szolgáltatót a szolgáltatási tevékenység megkezdésének és folytatásának általános szabályairól szóló 2009. évi LXXVI. törvény 27. § alapján a szolgáltatás felügyeletét ellátó hatóság a szolgáltatót a 23. § (1) bekezdés a) pontja szerinti bejelentés megérkezését követő naptól számított nyolc napon belül hivatalból nyilvántartásba veszi, kivéve, ha a bejelentés alapján folytatott ellenőrzési eljárás keretében megállapította, hogy a szolgáltató nem felel meg az adott szolgáltatási tevékenység megkezdésére és folytatására való jogosultságot szabályozó jogszabályban foglalt előírásoknak.

Az eljárás díja: 3.000.- Ft

Az adatokban bekövetkezett változást haladéktalanul köteles írásban bejelenteni a jegyzőnek, mely illetékmentes.

A vásár, piac, bevásárlóközpont megszüntetését az igazolás egyidejűleg történő leadásával haladéktalanul be kell jelenteni.

Alkalmazott jogszabályok:
  • 55/2009. (III.13.) vásárokról a piacokról és a bevásárlóközpontokról
  • 2016. évi CL. törvény az általános közigazgatási rendtartásról
  • 2009. évi LXXVI. törvény a szolgáltatási tevékenység megkezdésének és folytatásának általános szabályairól
  • 210/2009. (IX.29.) Korm. rendelet a kereskedelmi tevékenységek végzésének feltételeiről
Egyéb fontos tudnivalók:

Illetékesség

Vásár, piac, illetve bevásárló központ üzemeltetési engedély kiadása ügyében a Tatai Közös Önkormányzati Hivatal Jegyzőjének hatásköre Tata város közigazgatási területére terjed ki.