A megemlékezés helyszíne a Fenyő-téri emlékoszlop volt, melyet a Szövetség Tatáért Alapítvány kezdeményezésére Cs. Kiss Ernő fafaragó alkotott 2013-ban. A magyar kormány 2001-ben nyilvánította nemzeti gyásznappá október 6-át, amikor az 1848-49-es forradalom és szabadságharc leverése után Aradon kivégzett 13 vértanúra, valamint az aznap Pesten kivégzett gróf Batthyány Lajosra, Magyarország első független, felelős kormányának miniszterelnökére emlékezünk.

„Ünnep és gyásznapjainkon az a kérdés: mi az az érzés, ami arra késztet minket, hogy eljöjjünk ünnepelni vagy fejet hajtani? Ez a megszokás, az elvárás, az emlékezés, vagy az erőgyűjtés és az eleink iránti tisztelet?” – kezdte ünnepi beszédét a Fenyő téren Bencsik János országgyűlési képviselő, aki elmondta: - Minden alkalommal, amikor ünnepelünk, emlékezünk, a legfontosabb az, hogy az őseink előtti tisztelet és az erőgyűjtés érzülete valamint szándéka járja át a szívünket, s az elménkben elvesse azokat a magokat, amelyek később a mindennapi gyakorlat során szárba tudnak majd szökkenni. Ünnepeink és gyásznapjaink mindig arról szólnak, hogy ki kellett vívnunk azt a szabadságot és meg kellett teremtenünk azt a mozgásteret, ami biztosította az önállóságunkat, a megmaradásunkat, s legtöbbször a szövetségeseink irányába kellett ezt a mozgásteret újra és újra megteremtenünk. Ha nem tanulunk az ünnepeinkből és gyásznapjainkból, ha nem ébresztjük föl magunkban a tisztelet érzését valamint saját magunk, a nemzeti öntudatunk és a tartásunk megerősítését szolgáló érzületet, akkor el fogunk veszni. Éppen ezért fontos az, hogy október 6-án is gyűjtsünk erőt, bátorságot, s az eleink erőfeszítései iránti tiszteletből mi magunk is tegyünk meg mindent azért, hogy ennek az országnak, ennek a nemzetnek az önrendelkezési lehetősége ne csupán a mi nemzedékünkben, hanem az utánunk következő nemzedékekben is rendelkezésre álljon – fogalmazott Bencsik János.

„Legalább átvitt értelemben tudunk-e meghalni egy jó ügyért, tudunk-e meghalni a ránk bízottakért, tudunk-e meghalni a családunkért és a hazánkért? Patetikusnak tűnhet ez a kérdéssor, talán van, akinek már giccsesnek is hangzik. Pedig nagyon-nagyon leegyszerűsítve az életünk legfontosabb kérdése ez. Nem ezzel vagyunk mindennap elfoglalva, nem így jelenik meg előttünk naponta, de mégis, mikor egy kicsit visszavonulunk és az életünk értelméről gondolkodunk, vagy egy ilyen megemlékezésen veszünk részt, akkor ez a kérdés is eszünkbe jut: Mi végre vagyunk a világon?" - ezekkel a gondolatokkal kezdte ünnepi beszédét a tatai megemlékezésen Michl József polgármester. A városvezető, felelevenítve hazánk történelmének kiemelkedő, sorsfordító pontjait, elmondta: - Kellenek ezek a történelmi tapasztalatok és igaz üzenetek egy kisebb közösség, egy város, Tata jelenének építéséhez is. Amikor várost építünk, akkor a folyamatos és gyorsan változó világ nehézségeivel szembeni megbirkózó képességünk erősítésén dolgozunk. A ma Tatán élők közösségének, a benne élő erős családokkal, fiatalokkal és idősekkel, feladata a város továbbépítése. Az előttünk élők áldozata benne van minden eredményünkben, és benne kell, hogy legyen gyermekeinkért, unokáinkért érzett felelősségünk is. Felelősségünk a hitükért, a szorgalmas munkára nevelésükért, a lehető legjobb taníttatásukért, a művészetekből és a sportból való erőgyűjtésükért, a teremtett világ megbecsüléséért. Michl József hangsúlyozta: - Mindennapi lemondást, óriási erőfeszítést és sok-sok türelmet követelő feladatnak tűnnek ezek is, és akkor még hol van az életáldozatunk, mellyel igazolhatjuk elkötelezettségünket, odaadásunkat.  Életáldozatunk, mellyel hitet teszünk Isten, a család és a haza iránti szeretetünkről. Vigyük magunkkal az aradi vértanúk egyikének, Aulich Lajosnak 170 éve élő üzenetét: „Szolgáltam, szolgáltam, mindig csak szolgáltam! És halálommal is szolgálni fogok. Forrón szeretett magyar népem és hazám, tudom, megértik ezt a szolgálatot!” – zárta sorait Tata polgármestere.

A megemlékezésen közreműködött: Szabó Előd református lelkész, Frankó Mátyás evangélikus lelkész, Markovics Milán Mór százados, tábori lelkész, a Menner Bernát Zeneiskola fúvószenekara Belső Máté vezetésével, a Tatai Református Gimnázium tanulói, valamint a felvidéki Kor-Zár zenekar. Az eseményt követően szentmisére várták a tataiakat a Kapucinus templomba, ahol Kovács Csaba Albert plébános emlékezett meg az aradi vértanúkról.