Megkezdődött a Magyary-tervhez kapcsolódó lakossági fórumsorozat

Január 28-án a Városházán rendezték a Magyary-terv 2.0 felülvizsgálatával, a városfejlesztési koncepció megújításával kapcsolatos fórumsorozat első találkozóját, melynek témáját vizeink és zöldfelületeink adták.

 

A 2019-es őszi, önkormányzati választásokat követően hat hónapon belül kell megalkotni a város következő öt évre vonatkozó gazdasági programját, melynek alapját a Magyary-terv 2.0 adja. Az új Magyary-terv (3.0) előkészítése során Tata Város Önkormányzata felülvizsgálja városunk hosszú távú fejlesztési tervének fejezeteit, és lakossági fórumokon várja a tataiak véleményét, javaslatait az egyes témakörökkel kapcsolatban.

Az első fórum témája a Mikoviny Sámuel Vizek és Zöldfelületek Program volt. Michl József polgármester a Városházán ezzel kapcsolatban elmondta: - A Magyary-tervet az önkormányzat 2008-ban alkotta meg, majd 2015-ben újjá fogalmazta, és most érdemes ismét felülvizsgálni, hiszen egy olyan rugalmas fejlesztési koncepcióról van szó, amely egyrészt hosszú távra vetíti előre a célokat, másrészt pedig az idők szavát is figyelembe véve folyamatosan változik. A polgármester a vizeink és zöldfelületeink programjával kapcsolatban kiemelte: - Tata számos zöld díja, például a Ramsari Város és a Biodiverzitás Fővárosa elismerések valamint a Magyar Tájdíj is azt bizonyítja, hogy ez a téma mindig központi kérdése volt a városvezetésnek. Ezen a területen az egyik legnagyobb örömünk és feladatunk a visszatérő források ügye, emellett pedig jelentős teendő többek között az Öreg-tó rehabilitációjának folytatása, a csapadékvíz-elvezető rendszerek megújítása, a zöldfelületek fenntartása, és az erdők, szántóföldek jövője.  Rengeteg dolgunk van ezen a területen, ezért nagyon fontos számunkra a tataiak minden észrevétele, kritikája - hangsúlyozta a városvezető.

A fórum elején Michl József tartott tájékoztatót a Mikoviny Sámuel Vizek és Zöldfelületek Programról, a jövőbe mutató célokról, és a már megvalósult fejezetekről. Ezt követően a fórum résztvevői mondták el javaslataikat többek között egy új uszoda építéséről, a Fényes Fürdő jövőbeni hasznosításáról, a Tündérkert programról valamint egy helyi zöldhulladék lerakó létesítésének lehetőségéről.

A Magyary-terv 2.0 ingyenesen elérhető a tataiak számára a Városháza portáján és a Magyary Zoltán Művelődési Központ recepcióján. Az egyes programokhoz kapcsolódó véleményeket, javaslatokat a lakossági fórumok mellett papír alapon, levélben vagy elektronikusan várják a Tatai Közös Önkormányzati Hivatal címére (2890 Tata, Kossuth tér 1.) vagy e-mailben a polgarmester@tata.hu címre.

A javaslatok beérkezésének határideje: 2020. március 13.

A lakossági fórumsorozat február 4-én kedden, 15 óra 30 perckor folytatódik a Városházán, a Fellner Jakab Településfejlesztési Program felülvizsgálatával.