A polgármester javaslatára vizsgálat indul

A KEM Kormányhivatal Tatabányai Járási Hivatal Agrárügyi és Környezetvédelmi Főosztály Természetvédelmi Osztálya, az Északdunántúli Vízmű Zrt. megkeresésére előzetes vizsgálati eljárás keretében vizsgálta a tatai Fényes-fürdő területén található, a Vízmű tulajdonában lévő Fényes I.-es kút újbóli termelésbe vonását.

A hatóság megkereste a Tatai Közös Önkormányzati Hivatal jegyzőjét, hogy az előzetes vizsgálati dokumentációt a helyben szokásos módon tegye közzé a város honlapján. A megadott határidőig többen észrevételezték a hatóságnál a dokumentáció hiányosságait, köztük helyi szakemberek, természetvédelmi szervezetek, az Által-ér Szövetség, dr. Kórósi Emőke jegyző, valamint Michl József polgármester és a város képviselő-testületének FIDESZ- KDNP-s tagjai. A dokumentációból megállapították, hogy az újbóli kútindítás környezeti hatása elsősorban a felszín alatti vizeket érinti, valamint természetvédelmi szempontból hatással van a Fényes-fürdő vizes élőhelyeire. Michl József polgármester emiatt javasolta a hatóságnak, hogy írja elő a beruházónak a környezeti hatásvizsgálat lefolytatását.

A hatóság 2020. január 31-ei keltezéssel határozatban írta elő a környezeti hatásvizsgálat lefolytatását. A hatásvizsgálatban a beruházónak többek között vizsgálni kell a 6000 m3/nap kapacitás szükségességét, részletesen be kell mutatnia és alá kell támasztania a vízgyűjtők közötti felszíni átvezetések hatásait, a különböző évszakok éghajlati sajátosságainak megfelelően az év során többször kell próbaüzemet végeztetnie, a természeti értékek vonatkozásában legalább 1 éven át tartó részletes botanikai-zoológiai vizsgálatot kell lefolytatnia és vizsgálnia kell a klímaváltozás problémáit.

Michl József polgármester a témával kapcsolatban a Tatai Televíziónak úgy nyilatkozott: - Az Északdunántúli Vízmű Zrt. kezdeményezte azt a fejlesztést, mellyel Komárom vízellátását többek között a tatabányai vízbányából fedezné egy közvetlen csővezeték kiépítésével, ami érintené a tatai Fényes-források területét is, egy ottani, a vízmű tulajdonában lévő kút felhasználásával. Két területe van ennek a fejlesztésnek, egyrészt a csőrendszer kiépítése, másrészt pedig, hogy a csőben vizet szállíthassanak Tatabányáról és időnként Tatáról is. Miután az erre vonatkozó vizsgálati anyagot áttekintettük, arra jutottunk, hogy ebben a formában túl kevés az információ, ezért fogalmaztunk meg egy levelet a FIDESZ-KDNP-s képviselőtársaimmal, melyben jeleztük, hogy nem javasoljuk az előzetes vizsgálati eljárás elfogadását. Michl József hangsúlyozta: - Nem látják biztosítva a tatai források jelenlegi és fenntartható hozamának biztosítását, tehát a fő kérdés az, hogy milyen módon érintené a fejlesztés a jelenlegi állapotot, ezért tartják szükségesnek a környezeti hatásvizsgálatot, melyet a megyei kormányhivatal elrendelt. Szeretném megnyugtatni a tataiakat, a témával napi szinten foglalkozunk, és minden fontos információt időről-időre megosztunk az itt élőkkel. A környezeti hatásvizsgálat nagyon alapos és körültekintő eljárás, amely hosszabb ideig tart, és ennek nyomán a fejlesztés csak akkor valósulhat meg, ha bebizonyosodik, hogy az semmilyen módon nem érinti a tatai források vízhozamát – fogalmazott a városvezető.