A helyi gazdaságot érintő témákkal folytatódott a Magyary fórumsorozat

Február 18-án már a negyedik állomásához érkezett a Magyary-terv 2.0 felülvizsgálatával, a városfejlesztési koncepció megújításával kapcsolatos lakossági fórumsorozat. A Fischer Házban ezúttal az Esterházy Gazdaságfejlesztési Programról beszélgettek az érdeklődők.

 

A 2019-es őszi önkormányzati választások után hat hónapon belül kell megalkotni a város következő öt évre vonatkozó gazdasági programját, melynek alapját a Magyary-terv 2.0 adja. Az új Magyary-terv (3.0) előkészítése során Tata önkormányzata felülvizsgálja városunk hosszú távú fejlesztési tervének fejezeteit, és lakossági fórumokon várja a tataiak véleményét, javaslatait az egyes témakörökkel kapcsolatban.

A negyedik találkozó középpontjában a helyi gazdaságot érintő témák álltak. Az Esterházy Gazdaságfejlesztési Program alfejezetei között szerepel a munkahelyteremtés, a helyi ipar fejlesztése, a tatai mező és erdőgazdálkodás valamint a turizmusfejlesztés. Michl József polgármester a lakossági fórumon elmondta: - Tatán három nagy ipari terület van, az Agostyáni úti, a Szomódi úti és a Déli Ipari Park, emellett pedig a városon belül is működnek különböző cégek. Ezen területek további fejlesztéseihez szorosan kapcsolódik a foglalkoztatás, amely az elmúlt időszakban nagyon sokat javult. Mára gyakorlatilag nincs munkanélküliség a városban, inkább a munkaerőhiány okoz problémákat, amelyek megoldásához egy újfajta gondolkodásmódot kell kialakítani. A városvezető hozzátette: -Tatán nagyságrendileg 3 ezer vállalkozás működik, ebből körülbelül 1200 egyéni, a többi pedig társas vállalkozás. A cégek számának alakulása jelentősen befolyásolja a helyi adó bevételeket, hiszen csak körülbelül 150-160 millió forint adó érkezik be évente a magánszemélyektől a 2,3 milliárd forintos teljes adóbevételből.

A fórum elején Michl József polgármester tartott tájékoztatót, érintve többek között az ipari fejlesztések lehetőségeit, a helyi adó bevételek mértékét és alakulását, a program fő céljaként megjelölt munkahelyteremtést és megtartást, valamint a turizmus fejlesztésének irányvonalait. Utóbbival kapcsolatban a polgármester kiemelte: - az elmúlt időszakban tovább nőtt a Tatán eltöltött vendégéjszakák száma, amely tavaly több,  mint 160 ezer volt.

A Magyary-terv 2.0 ingyenesen elérhető a tataiak számára a Városháza portáján és a Magyary Zoltán Művelődési Központ recepcióján. Az egyes programokhoz kapcsolódó véleményeket, javaslatokat a lakossági fórumok mellett papír alapon, levélben vagy elektronikusan várják a Tatai Közös Önkormányzati Hivatal címére (2890 Tata, Kossuth tér 1.) vagy e-mailben a polgarmester@tata.hu címre. A javaslatok beérkezésének határideje: 2020. március 13.

A lakossági fórumsorozat március 3-án kedden 15 óra 30 perckor folytatódik a Városházán, ahol a találkozó témája a Giesswein Sándor Szolidaritási Program és a dr. Kiss István Közigazgatásfejlesztési Program lesz.