Minden eddiginél több sportolót díjazott idén az önkormányzat

Február 24-én a Güntner Aréna Városi Sportcsarnokban rendezték a hagyományos, éves Sportdíj-átadó ünnepséget, melyen minden eddiginél többen részesültek elismerésben.

 

Hosszú évek óta hagyomány, hogy februárban Tata Város Önkormányzata különdíjjal jutalmazza az előző évben legjobb eredményeket elért sportolókat és felkészítőiket. Idén 363 sportoló, edző és testnevelő tanár vehetett át érmet  Európa és világbajnokságokon, Magyar Bajnokságon valamint Diákolimpián elért kiemelt eredményeiért.

Az esemény vendége, Sárfalvi Péter az EMMI Sportért Felelős Államtitkárság sportlétesítményekért és sportkapcsolatokért felelős helyettes államtitkára kiemelte: - Tata a magyar sportéletben régen is fogalom volt és ma is az, az önkormányzat pedig felismerte a sportban rejlő erőt és lehetőségeket, így az elmúlt időszakban számos infrastrukturális fejlesztéssel járult hozzá az eredményekhez. Sárfalvi Péter hozzátette: - Tata sportjában nagyon erős az utánpótlás szerepe. Ahhoz, hogy a jövő nagy sportolói kibontakozhassanak, elsődleges feltételként a munka hátteréül szolgáló intézményeket, lehetőségeket  kell megteremteni. Jelenleg az utóbbi évek legnagyobb sport- infrastrukturális fejlesztése zajlik az országban a magyar kormánynak köszönhetően, Tatán és országosan is nagyon jó tehát az irány, és remélem ez folytatódni fog - mondta a helyettes államtitkár.

A díjazottak között idén 34 világbajnok és 3 Európa- bajnok szerepelt, magyar bajnoki címet 183 sportoló szerzett. Az elismeréseket 24 sportegyesület és 21 sportág képviselői vehették át.

Michl József polgármester az ünnepségen úgy nyilatkozott: - Fantasztikus eredményeket értek el a tatai sportolók 2019-ben is, szívből gratulálok minden díjazottnak. A városban 4000 igazolt sportolónk van, ami azt is mutatja, hogy általában a tömegsportot támogatjuk azzal a céllal, hogy mindenkinek legyen lehetősége mozogni, aki kedvet érez hozzá. Ám jól látszik az is, hogy az igazolt sportolók közel 10%-a kiemelkedően teljesít a sportágában. Michl József hangsúlyozta: - Nagyon köszönöm a szülők segítségét, hiszen a család támogatása nélkül nem tudnak ilyen szép eredmények születni, csak összefogással, odafigyeléssel. Természetesen nagy köszönet jár az edzőknek, testnevelő tanároknak és sportvezetőknek is, akik Tata sportsikereihez mindennapi munkájukkal, szakértelmükkel hozzájárulnak.

Az idei Sportdíjakat Sárfalvi Péter helyettes államtitkár, Michl József polgármester, Purgel Zoltán alpolgármester, Toponáry Gábor a Fogyatékosok Diáksport Szövetségének ügyvezető elnöke, és Tata Város Önkormányzat Képviselő-testületének megjelent tagjai, Viczenáné Czégény Ágnes, Kovács Attila valamint Horváthy Lóránt adták át. Az eseményen közreműködött Jenei Márta és a Vaszary János Általános Iskola diákjai.

A Sportdíj-átadóra készült érmét gróf Esterházy Miksa arcképe díszíti. Az önkormányzat emellett idén is megjelentette „Sportosan 2020” címmel azt a kiadványt, amely az elmúlt esztendő legjobb tatai sporteredményeit foglalja össze.