Településképi véleményezési eljárás

Ügyleírás:

Az eljárás célja, hogy a város területére készülő, az épített környezet alakítását érintő építészeti- műszaki tervek szakszerűségét és magas színvonalát elősegítse, valamint az ezzel kapcsolatos követelményeket érvényre juttassa. E körben különösen fontos a meglévő településkép értékeinek védelme, a településkép harmonikus alakításának elősegítése, a településrendezési és településfejlesztési döntések hatékony érvényre juttatása, az ezekkel ellentétes hatások mérséklése.

Településképi véleményezési eljárást kell lefolytatni az építésügyi és építésfelügyeleti hatósági eljárásokról és ellenőrzésekről, valamint az építésügyi hatósági szolgáltatásról szóló kormányrendeletben meghatározott, az építmény építésére, bővítésére, településképet érintő átalakítására irányuló építési, összevont vagy fennmaradási engedélyezési eljárásokat, valamint az összevont telepítési eljárás integrált építési engedélyezési szakaszát, valamint a helyi védelem alatt álló épületek bontását megelőzően.

Szükséges mellékletek/okiratok:
  • papír alapú nyomtatvány
  • a településképi, egyedi építészeti követelményeknek való megfelelést igazoló építészeti‑műszaki tervdokumentáció (helyszínrajzi elrendezés ábrázolása, a szomszédos beépítés bemutatása, védettség lehatárolása, terepviszonyok megjelenítése, településképet befolyásoló tömegformálás, homlokzatkialakítás, utcakép, illeszkedés ábrázolása)
  • rendeltetés meghatározása
  • rövid műszaki leírás a különböző védettségek bemutatásáról, az egyedi építészeti követelményeknek való megfelelésről
Ügyintézés határideje és díja:

 15 nap, illetékmentes

Alkalmazott jogszabályok:
  • 312/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet az építésügyi és építésfelügyeleti hatósági eljárásokról és ellenőrzésekről, valamint az építésügyi hatósági szolgáltatásról
  • 1997. évi LXXVIII. törvény az épített környezet alakításáról és védelméről
  • 2016. évi LXXIV. törvény a településkép védelméről
  • 314/2012. (XI.8.) Korm. rendelet a településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési stratégiáról és a településrendezési eszközökről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről
  • 29/2018. (XII. 20.) önkormányzati rendelet a településkép védelméről
Egyéb fontos tudnivalók:

Amennyiben a véleményezésre benyújtott dokumentáció nem felel meg a jogszabályokban foglalt követelményeknek, a kérelem elutasításra kerül.

Benyújtás módja: A dokumentációt az építésügyi hatósági engedélyezési eljárást támogató elektronikus dokumentációs rendszer (ÉTDR) (www.etdr.gov.hu) tárhelyének igénybevételével elektronikusan, a kérelmet írásban, papír alapon kell benyújtani.