A szociális étkeztetés térítési díjairól tárgyalt a Kistérségi Társulási Tanács

Rendkívüli ülésre gyűltek össze augusztus 4-én a Tatai Kistérségi Többcélú Társulási Tanács tagjai a Városháza dísztermében.

Az ülésen egy napirendi pontot tárgyaltak, a Szociális Alapellátó Intézmény által nyújtott szociális étkeztetés térítési díjának felülvizsgálatáról. Michl József, a Társulási Tanács elnöke a témával kapcsolatban elmondta: - A koronavírus miatti veszélyhelyzet alatt a Szociális Alapellátó Intézmény egyik legnagyobb feladata az volt, hogy segítse az idősek és a rászorulók étkeztetését. Ez, a már korábban is működő szolgáltatás jelentősen kibővült az elmúlt időszakban, jelenleg körülbelül 250 adag ételt szállítanak ki naponta, döntően tataiaknak. A  térítési díjhoz Tata Város Önkormányzata tesz hozzá kiegészítést és a magyar állam is ad támogatást.

A Tatai Kistérségi Többcélú Társulási Tanács döntése alapján szeptembertől az étkeztetési költségek megállapítása egy sávos rendszer alapján működik, mely az egy főre eső havi jövedelmet veszi alapul. 28.500 forintos havi jövedelem alatt a kedvezmény adagonként 650 forint, ebben az esetben az igénylőnek nem kell fizetnie az étkezésért. 42.750 forintos jövedelem alatt 275 forintot, 71.250 forintos jövedelem alatt 410 forintot, 99.750 forintos jövedelem alatt pedig 550 forintot kell fizetni adagonként az ebédért.

A szociális étkezetés adagonkénti teljes ára 650 forint, amelyhez 150 forint kiszállítási díj társul házhozszállítás esetén.