A Nemzeti Múzeum vállalkozása egészen egyedülálló, hiszen lényegében igazi múzeumi teret alakított ki városunk közepén. A kiállításnak helyet adó 19 méter átmérőjű, 300 négyzetméteres, félgömb alakú sátorban a látogatók nemcsak megnézhetik, elolvashatják, milyen lehetett száz évvel ezelőtt élni, hanem át is érezhetik, milyen lehetett akkoriban az élet. A vándorkiállításon ugyanis a századelő jellegzetes, stilizált tereiben találhatjuk magunkat, életnagyságú, újszerű, interaktív installációk között. A tárlat az 1920–1930 közötti évtizedről mesél. A több irányba kitágított, megjelenített és megidézett, szokatlanul sok elemből mindenki maga válogathatja ki, hogy az ő Trianon-értelmezése milyen darabokból, cserepekből, információkból és érzelmi elemekből adódik össze.

Varga Benedek, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója a tatai kiállítás megnyitóján elmondta: - Minden nemzetnek vannak olyan sorsfordító pillanatai, amelyek évszázadokra meghatározzák fejlődésüket, s újraalakítják az önmagukról alkotott gondolkodásukat. Nekünk, magyaroknak, Trianon ilyen esemény. Trianon szétszakította azt a földrajzi egységet, azokat a hálózatokat, amelyek az évszázadok során társadalmi, gazdasági, kulturális, vallási és mentalitásbeli kohéziót teremtettek a régióban. Egy évszázad kellett ahhoz, hogy ezeknek a fölfeslett hálózatoknak az újrakötéséhez a legtöbb kárpát-medencei nemzet saját érdekében, saját magától hozzákezdjen. Trianon ugyanakkor több millió magyart szorított a határokon kívülre, kényszerű választás elé állítva őket:  idegen, és eleinte gyakran ellenséges állampolgáraiként folytatják életüket őseik földjén, vagy átköltöznek az új, a kis állam területére. Trianon elvette a nemzeti nagyhatalmi lét tényét, vagy talán illúzióját, és Magyarországot s egyben a régiót is kiszolgáltatott, kisállami nyomorúságra ítélte. A térségbeli összefogás megerősödésével ennek napjainkban szakad vége. Az elmúlt évtizedekben Trianon ismét a történelemtudomány fókuszába került. Számos új kutatást folytattak, hazai és külföldi levéltári, könyvtári anyagok tömegét olvasták át a kutatók, új kérdéseket tettek fel az események közvetett és közvetlen hatásait és a történtek recepcióját tekintve. A Nemzeti Múzeum 2019-es konferenciája is összegezte ezek eredményét, és a kiállítás  részben erre alapozódott. A tárlat  ugyanakkor a nagyközönségnek, és nem a tudósoknak szól, s a korszakot a  kortársak szemével igyekszik bemutatni, a hétköznapi ember perspektívájából: hogyan, milyen stratégiák alapján lehetett feldolgozni a sokkot, és milyen lehetőségek nyíltak a folytatásra vagy éppen az újrakezdésre. Varga Benedek hozzátette: - A félgömb alakú sátor jelzi, hogy a múzeum ki szeretne lépni a falai közül, és mindenkihez szólni kíván.

A tárlat a legújabb kutatási eredményekre építve szól Trianon végigélésének és elviselésének lehetőségeiről és választásairól, illetve megjeleníti a halálra ítélt ország túlélési stratégiáit és gyakorlati megoldásait is. Az utóbbi években szerencsésen fellendülő Trianon-kutatások szakmai eredményeinek felhasználásával a főkurátor, dr. Császtvay Tünde és Bátonyi György látványtervező a hazáját elvesztő, onnan menekülni kényszerülő közemberek mindennapjait idézik meg, egészen váratlan és szokatlan módon, a legmodernebb látványelemekkel és a jelenlegi magyar kiállítási gyakorlatban még nem használt vizuáltechnikai megoldásokkal (vizuális vitrinek, virtuális könyv és térkép, ledszoba stb.). A tárlat egyedi kísérletként erős látványvilágú szimbolikus installációban ötvözi a valóságos és a virtuális kiállítást, miközben 600 eredeti műtárgyat is bemutat, s mindezt digitális tartalmakkal bővíti.

„Hálás szívvel köszönöm meg a Magyar Nemzeti Múzeumnak a lehetőséget, hogy ezt a kiállítás elhozták Tatára, és a vidéki városok közül először városunkban mutatják be”- kezdte köszöntőjét a Kossuth téren Michl József. Tata polgármestere elmondta: - Ennek a kiállításnak a legnagyobb érdeme az, hogy általa mindenki maga, a saját életén keresztül gondolhatja végig, hogy mit jelent az elmúlt 100 esztendő a gondolkodásában, fejlődésében, tudatában, s mit jelent az ő családjában, annak történetében. Éppen ezért vagyunk hálásak, amiért egy óriási lehetőséget kaptunk arra, hogy mint egy lelki gyakorlatként eljöhetünk ebbe a sátorba, kivonva magunkat a világból a város egyik legszebb helyén, s ide eljőve ahhoz a gondolathoz merítsünk erőt, hogy nem siránkoznunk, sajnálkoznunk kell Trianon miatt, hanem a nemzeti összetartozásunkról kell gondolkodnunk. Ez otthon kezdődik, a saját családunkban, nemzetségünkben, és azokban az üzenetekben, melyeket a gyermekeinknek adunk át – fogalmazott a városvezető.

A tárlat címe - „Szenvedő szerkezet - Hétköznapi Trianon” - arra utal, hogy az I. világháborút lezáró békerendszert a győztesek alkották meg, a vesztesek megkérdezése nélkül. Ezért magában hordozta a II. világháború kirobbanásának lehetőségét is. A kiállításban megjelenő pengék is erre emlékeztetnek: valami végleg megváltozott Európa életében. A kiállítás alapszimbóluma a méhsejt, azaz a család, társadalom, ország, összetartozás. Legfőbb üzenete a felállás, az újrakezdés, az összetartozás erejének átélhető megjelenítése. A Trianon-problematikát alapvetően az anyaországban maradtak és az ide érkezők, a menekültek, valamint a túlélést, a felállást a mindennapi életben átélők, a civil lakosság horizontjából vizsgálják, hiszen az anyaország összetartó ereje kellett ahhoz, hogy az ország ne csak túlélje, de sikeresen le is küzdje a traumát. A talpra álláshoz kapcsolható résztémák aránya összességében meghaladja a veszteség tematikát: a kiállítás kétharmada a felállásról és az újrakezdésről szól, míg egyharmada a trianoni döntés következtében előálló politikai helyzetet és traumát mutatja be.

Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériuma parlamenti államtitkára a kiállítás megnyitójára írt üzenetében úgy fogalmazott: - 500 év balsorsa nehezedik a vállunkra, miközben 1000 év dicsőségét hordozzuk magunkban. Ez a kettősség a mi közös örökségünk, és ez a kettős szorítás az, ami a magyart magyarrá formálta. Ez tesz minket a kívülállók szemében a végletek emberévé, ahogy mondják: „Sírva vigad a magyar”. De ebből fakad a mindent lebíró akaratunk is. Egy nemzet, egy szív, egy akarat. Ha nem hinnénk ebben sziklaszilárdan, felemésztettek volna bennünket a történelem viharai, amelyek közül a legnagyobb a 20. század elején söpört végig a Kárpát-medencén, hogy szétszórjon bennünket a határok mögé, hogy az otthonában tegyen idegenné több, mint 3 millió magyart. A Gondviselés keményen megpróbált bennünket, és mi mégis itt vagyunk, ma, több, mint 100 évvel a trianoni békediktátum aláírása után. Emelt fővel, megerősödve, újra büszkén…A meghátrálás helyett büszkén, de gőg nélkül dolgozunk a nemzeti összetartozás hitével a szívünkben azért, hogy minden magyar, bármerre is vetette az élet, mindig elmondhassa: soha nincs egyedül! Ez a nemzeti összetartozás adjon erőt a magyaroknak a Jóisten segítségével a nemzetünk előtt álló, reményeink szerint a jövőben következő megszámlálhatatlanul sokszor 100 esztendőben – írta üzenetében Rétvári Bence.

A Magyar Nemzeti Múzeum szakmai munkáját saját alapkutatásaira építi, a kiállítás szöveges tartalmának létrehozását elsősorban a VERITAS Történeti Kutatóintézet és Levéltár kutatói segítették. A kiállítás műtárgyi anyagát több közgyűjtemény biztosította (MNM gyűjteményei, a Kecskeméti Katona József Múzeum, az Országos Széchényi Könyvtár gyűjteményei, a Természettudományi Múzeum és a Közlekedési Múzeum és Műszaki Látványtár), valamint nagyon jelentős mértékben magángyűjtők (Szanka József és Polgár Zoltán) segítik és támogatják.

A kiállítás díjmentesen látogatható városunkban a Kossuth téren október 23-tól 28-ig 10:00 és 20:00 óra között. A szervezők a jelenlegi járványhelyzetben fokozottan figyelnek az egészségügyi előírások, fertőtlenítési szabályok maximális betartására. A kiállítótérbe csak maszkban lehet belépni, s a belső terekbe egyszerre csak meghatározott számú látogatót engednek be. A csoportok között korszerű, UV-lámpákkal (UVC) fertőtlenítik is a megérinthető felületeket.

A kiállítás megnyitóján közreműködött az MH 25. Klapka György Lövészdandár fúvószenekara, valamint Palásti Máté, jazz és flamenco gitárművész.