Kiírták a Családi Portaprogram - Szociális földprogram pályázatot

 2020. október 16-án a Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság (TEF) honlapján, a www.tef.gov.hu-n kiírásra került a 2021. évi Családi Portaprogram - Szociális földprogram pályázat. Ez az új pályázat az évenként megjelenő Konyhakerti és kisállattartási szociális földprogram megújult, továbbgondolt változata.

 

A pályázat jelentős tartalmi változáson esett át, azonban a program átfogó célja továbbra is változatlan maradt. A pályázat egymásra épülő eszközökkel segíti azt, hogy a családok megtanulják és elsajátítsák az önellátás alapjait, az önálló termelést, a család felelősségét, a helyi közösség értékeinek megismerését és védelmét. A program - az abban részt vevő családoktól - elvárja a családi porták rendben és tisztántartását is. A programhoz rendelt forrás összegét megemelték, a pályázók részére összesen 240 millió Ft áll rendelkezésre. Az elnyerhető forrás nagysága sávos maradt, azaz családszámtól függően emelkedik. Például, ha a pályázó 40 család önálló gazdálkodásának alapjainak megteremtéséhez kíván segítséget nyújtani, úgy 2 720 000 Ft-ot nyerhet el maximálisan. Minimum 10 család bevonása kötelező a programba.

A program megvalósítását két szakember célhoz rendelésével segítik. Egy mezőgazdasági szakember segíti a családi portán belül a kisállattartás, konyhakerti művelés és termelés, gyümölcsös és virágos kerti munkálatok szakszerű megvalósítását. Egy másik szakember mentorként biztosítja a családok együttműködését, segíti a megvalósítást akadályozó nehézségek pszichés oldását, a közösen kitűzött közösségi célok elérését.  A program 12 óra időtartamban lehetőséget biztosít a családoknak ahhoz, hogy a sikeres gazdálkodáshoz megfelelő elméleti és gyakorlati alapokhoz jussanak.  A résztvevő családoknak évenként legalább két alkalommal kötelező a helyi közösség érdekében közösségi akcióban rész venni.

A pályázat 3000 Ft-os regisztrációs díj befizetését írja elő minden pályázó részére. Egy településről több pályázat is benyújtható, azonban maximálisan 2 pályázat juthat támogatáshoz. A családokat a települési önkormányzattal közösen, együttműködés keretében kell kiválasztani. Ha települési önkormányzat a pályázatot benyújtó szervezet, úgy a helyi nemzetiségi önkormányzattal, egyházi szervezettel, szövetkezettel, vagy más bejegyzett civil szervezettel együttműködve szükséges a programot megvalósítania.

A pályázati kiírás és útmutató számos egyéb nélkülözhetetlen információt tartalmaz, melyet a sikeres pályázat érdekében ajánlanak minden pályázó figyelmébe.

A nyertes pályázók kora tavasszal, a vegetációs időszak kezdetére forráshoz jutnak, így a programjuk megvalósítását időben elkezdhetik.

A pályázati kiírásra 2020. november 16. éjfélig lehet pályázatot benyújtani.

Amennyiben kérdés merülne fel a pályázatírással kapcsolatban, úgy a palyazat@tef.gov.hu-ra kell megküldeni azt.