„Azt kívánom mindenkinek, hogy ne térjenek vissza a járvány előtti kerékvágásba…” – évösszegző beszélgetés Michl József polgármesterrel

„Azt kívánom mindenkinek, hogy ne térjenek vissza a járvány előtti kerékvágásba” – nyilatkozta az év során több ízben is Michl József, Tata polgármestere. A városvezető ezzel kapcsolatban úgy fogalmazott: - bizony ez a pandémia kilökött minket a megszokott kerékvágásból, mindennapi rutinból, amely talán sokszor elkényelmesedést, puszta megszokást, esetleg túlzott magabiztosságot szült az életünkben. A járvány egy komoly figyelmeztetés lehet számunkra arra, hogy újra és újra átértékeljük, megerősítsük az életünket, változtassunk az eddigi gondolkodásmódunkon és saját magunkon is.

 

Változásokban igazán bővelkedett a 2020-as esztendő, amelynek váratlan fordulatai személyes életünkön túl természetesen városunk közösségére is komoly hatást gyakoroltak. Hogy hogyan élte meg Tata ezt a rendkívüli évet a városvezető szemével, arról nyilatkozott Michl József polgármester évösszegző interjújában.

A 2020-as év számos olyan helyzetet hozott, melyeket egy évvel ezelőtt még nem láthattunk előre. Ezek közül is a legjelentősebb a koronavírus-járvány, amely abban a tekintetben is rendkívüli, hogy a megoldásokat illetően nem álltak előttünk tapasztalatok, nem voltak hatékony példák, amelyekhez fordulhattunk volna, pedig nagyon gyors reagálásra volt szükség. Hogyan élte ezt meg az önkormányzat, főleg az első hullám betörésekor?

-Az ember a saját életében is úgy van, ahogyan ezt a Szentírás is mondja, hogy: „Aki áll, vigyázzon, el ne essen”. Ez azt jelenti, hogy amikor jól működik az életünk és rend van körülöttünk, akkor is figyelnünk kell arra, hogy a váratlan helyzetekre legyenek megoldásaink. Az önkormányzat év közben, normál helyzetben is folyamatosan benne van egy katasztrófavédelmi rendszerben, melyet a kormányhivatal irányít, és járási szinten is meg van szervezve. Ez a rendszer városon belül is működik, vannak felelősei, van saját védelmi rendszerünk, és bár ezt nem kellett teljes egészében bevetnünk, de komoly segítséget jelentett. Emellett a járvány betörésekor felállítottuk az operatív törzsnek megfelelő munkacsoportunkat, és mindennek köszönhetően az önkormányzat zökkenőmentesen tudta elvégezni a rá háruló feladatokat. Az első hullámban persze nagyobb volt a félelem, ezért is tartottunk naponta online és televíziós sajtótájékoztatót, a mostani második hullámra pedig már számos tapasztalatot szereztünk. Kiváló munkatársaim vannak, akiknek a hozzáállása sokat segített a védekezés megszervezésében, az ételosztástól kezdve az adományozáson át az intézményeink ellátásáig, rendkívül sokrétű munkát végeztünk és végzünk most is a biztonságos működés érdekében. Egyébként a városvezetés minden területét érinti a pandémia, például ez az esztendő rendkívüli abban a tekintetben is, hogy az előző időszakhoz viszonyítva nagyon kevés képviselő-testületi ülést tudtunk megtartani a Városházán. Érdekes, hogy ez pont a magyar önkormányzatiság létrejöttének 30 éves jubileumi évében történik így. A direkt, személyes találkozások számának csökkenésével egyenes arányban nő a polgármester felelőssége, hiszen az élet megy tovább, és a döntéseket meg kell hozni. Éppen ezért én minden egyes előterjesztést előzetesen véleményeztettem az összes képviselővel és bizottsági taggal, s a döntéseimet az ő véleményeik figyelembevételével hoztam meg. Ezúton is köszönöm a képviselő-testület és a bizottságok tagjainak együttműködését ebben a munkában.

-Az egészségügy mellett világszerte a gazdaságot szokták kiemelni, mint a járvány által leginkább érintett területet. Hogyan alakult ez idén Tatán a gazdasági környezet és a városi költségvetés szempontjából?

-Először is szeretnék köszönetet mondani a tatai vállalkozásoknak, mert nagy erőfeszítéssel végezték a munkájukat. Őket év közben folyamatosan külön is tájékoztattuk a járvánnyal kapcsolatos intézkedéseinkről, és igyekeztünk minél szorosabban kapcsolatban maradni velük. A munkanélküliek száma átmenetileg valamivel - nem számottevően - nőtt ugyan, de mostanra a korábbiakhoz hasonlóan újra 3,7 %-os a munkanélküliek aránya a járásunkban. Ez az adat is mutatja, hogy a cégeink tudnak működni. A turisztikai és a vendéglátó ágazatot természetesen Tatán is súlyosan érintette a koronavírus megjelenése. Cégek megszűnéséről még most végleges adataink ugyan nincsenek, de az eddig ismertek alapján elmondható, hogy ezen a téren sincs rendkívüli helyzet a városban. Örömmel mondhatom, hogy a helyi adófizetési morál továbbra is kiváló, ezért külön köszönetet mondok mindenkinek. 2 milliárd 252 millió forint adó folyt be jelen állás szerint (2020. december elején) a város kasszájába, ami még a pandémia előtti várakozásainknak megfelelő. Az adóbevételeinkből egyébként két tétel hiányzik, az egyik a gépjármű adóból a városnak járó rész, a másik pedig az idegenforgalmi adó, ami nagyon elmarad a korábbi évektől. Az államtól 2020-ban is nagyságrendileg 1,5 milliárd forint működési támogatást kaptunk. Ugyanakkor jövőre mind az adóbevétel, mind az állami támogatás jelentősen módosulni fog az iparűzési adóval kapcsolatban nemrégiben bejelentett változásoknak köszönhetően. A hitelekkel kapcsolatban elmondhatom, hogy 2019 végén felvettünk 543 millió forint fejlesztési hitelt, ebből 240 millió forintot költöttünk el idén. Emellett az előző hiteleinkre 112 millió forintot fizettünk vissza ebben az évben. A folyószámla-hitelünket ugyan a biztonság kedvéért felemeltük 1,5 milliárd forintra, de nem kellett belőle pénzt igénybe vennünk az év végére, s ez egy másik jó hír, hiszen így a törvénynek megfelelően tudunk átmenni az új évbe.

Hogyan alakult idén a város cégeinek működése?

-A cégeink költségvetését átalakította a pandémia, s a legnagyobb károkat a Városkapu Zrt. szenvedte el, hiszen a kulturális programok nagy része elmaradt. A jegyvásárlásokból érkező bevételek elenyésző méretűre csökkentek, egyedül a Fényes Tanösvény tudott működni, ami 2020-ban is nagy népszerűségnek örvendett, így valamennyi bevételt hozott a Városkapunak. A Városgazda Kft. megkapta a szokásos önkormányzati támogatást, így a városüzemeltetési feladataikat fennakadások nélkül tudták végezni. Nekik külön nagyon köszönöm a megfeszített munkát, mert a járvány elleni védekezéshez kapcsolódóan nagyon komoly segítséget nyújtottak. Emellett a két kisebb cégünk, a Rend-Ház Kft. és a Tatai Öreg-tó Halászati Kft. is tudta teljesíteni az elvárásokat.

A járvány okozta nehézségek mellett a város számos pontján látható volt a fejlődés 2020-ban. Hogy csak néhány példát említsek: elkészült az új városi piac, megújult a Komáromi utca és átépült, biztonságossá vált az Új úti kereszteződés, két műfüves grundpálya épülhetett az MLSZ-el együttműködésben, újjászületett a Kálvária szoborcsoport, befejeződött a Szent Kereszt Templom külső megújítása, megszépült a Szivárvány Óvoda, elkészült a Tata és Agostyán közötti kerékpárút. Emellett pedig számos pályázati projektünk esetében is előrelépések történtek.

-Igen, jól haladtunk a projektjeinkkel, és a korábbi időszakhoz hasonlóan idén is figyeltem arra, hogy a képviselő-testület hónapról hónapra kapjon egy friss összefoglalót a pályázataink aktuális helyzetéről. Közel 20 projektet viszünk most, ezek között van a tatai Kőfaragó-ház kézműves aktív ökoturisztikai látogatóközpontként való rehabilitációja. A projekt szépen halad előre, kívülről már láthatják a tataiak a megújulást, azonban a befejezéshez többlet forrás biztosítására van szükség, mert a műemlék épület munkakezdés után feltárt állapota további, előre nem látható faladatokat adott. A műszaki tartalom módosítására, a projekt határidejének meghosszabbítására, többlettámogatás igénylésére szerződés-módosítás van folyamatban. A megvalósulása 2021. nyarára várható. Aztán a bölcsődei kapacitás növelése férőhelybővítéssel Tatán című pályázatot is érdemes kiemelni, melynek célja egy három csoportos korszerű bölcsőde építése Újhegyben. Erre 350 millió forintos támogatási összeget nyertünk el. A műszaki dokumentáció elkészült, a közbeszerzés előkészítése folyamatban van, a projekt befejezése 2022 őszére várható a terveink szerint. Az említett agostyáni kerékpárút mellett, a Baji úti kerékpárút megvalósításán is dolgozunk, itt egy 1255 m hosszúságú bicikliút építéséről van szó, melynek kezdőszelvénye a Vértesszőlősi út - Baji úti csomópont, végszelvénye pedig a Székely Bertalan utca. A közbeszerzés előkészítése folyamatban van, 2021 őszére zárulhat le a kivitelezés, ha minden a terveink szerint halad. Bencsik János országgyűlési képviselő úrnak köszönhetően nagyon fontos előrelépést sikerült tenni két olyan projektünkben, amelyeket már régóta tervezünk. Képviselő úr közbenjárásának nyomán 890 millió forintos kormányzati támogatást kaptunk arra, hogy a Móricz Zsigmond Városi Könyvtár új helyre, az egykori tiszti klub épületébe költözhessen az Ady Endre utcára, ahol egy modern tudásközpontot fogunk kialakítani. Emellett pedig egy 200 millió forintos kormányzati támogatás eredményeként megkezdődhet a Magyary Zoltán Művelődési Központ és a környező terület megújításának előkészítése. Az önkormányzat az Országos Tervtanáccsal együttműködésben országos tervpályázatot fog hirdetni a Várkanyar egészének rendezésére. A fejlesztéseink kapcsán hálásan köszönöm a magyar kormány, Bencsik János országgyűlési képviselő és a Megyei Önkormányzat támogatását, segítségükkel tud tovább épülni, szépülni a városunk.

A különböző támogatások köre 2020-ban kibővült, hiszen a pandémia miatt a város folyamatos segítséget nyújtott az intézményeknek, a helyi egészségügynek, de emellett például az ösztöndíjrendszerünk is tudott tovább működni.

-Így van, továbbra is tudtuk biztosítani az ösztöndíjainkat, ide tartozott az Esterházy Miksa „Viator” Sportösztöndíj, az Öveges József Tanulmányi Ösztöndíj, a Tata Város Legszorgalmasabb Diákja elismerések illetve a Bursa Hungarica Felsőoktatási Ösztöndíjpályázat. A gyermekeink támogatása és a tehetséggondozás nagyon fontos számunkra, ebben az évben 50 fiatalt tudtunk külön is támogatni a városi ösztöndíjrendszeren keresztül, közel 5,5 millió forinttal. És természetesen a járvánnyal kapcsolatban is folyamatosan igyekeztünk segíteni. Tavasszal, az első hullám idején a háziorvosaink és fogorvosaink 250 000 forintos járványügyi támogatást kaptak fejenként (21 fő), decemberben pedig további 200 000 forintot. A tatai mentőállomásnak 1 millió forint rendkívüli támogatást adtunk a járvány elleni védekezéssel összefüggő többletkiadások fedezésére, valamint a szolgálatot teljesítő szakemberek munkakörülményeinek javítására. Ebből a mentőállomás hűtőszekrényt, mikrohullámú sütőt, televíziót, érintésmentes lázmérőket és egy ózongenerátort vásárolt. És persze minden intézményünkre figyeltünk, felmértük az igényeket, az érettségi vizsgák kapcsán például a középiskolákat is megkerestük, és ahol kérték, segítettünk. Összességében a járványhoz kapcsolódóan a december 10-i adatok alapján 7110 maszkot, 2007 doboz fertőtlenítő gélt, 354 fertőtlenítő kendőt, 8425 gumikesztyűt, 275 gyorstesztet, 34 érintésmentes lázmérőt, 10 higiéniai állomást, és 6 szenzoros fertőtlenítőszer adagolót osztottunk ki, valamint elvégeztük a Fürdő utcai óvodánk teljes fertőtlenítését - mindezt közel 10 millió 800 ezer forint értékben. Nagyon sok támogatást is kaptunk, cégektől, magánszemélyektől egyaránt. Itt most külön is szeretném megköszönni a tataiak segítségét, akár az ételkiszállításban vettek részt, akár anyagilag támogatták a védekező munkánkat, vagy ha kellett, maszkokat varrtak és küldtek be hozzánk. 16 millió forint támogatást kaptunk adományként a védekező munkánkhoz,  nagy köszönet érte.

Bár a járvány a legnagyobb érdeklődést kiváltó téma volt 2020-ban városunkban, emellett fokozott figyelem kísérte az Öreg-tó partjára tervezett szálloda beruházás kérdését is. Hogyan értékeli az ezzel kapcsolatban lezajlott eseményeket?

-Talán nem is volt még a városban olyan fejlesztés, amely ekkora érdeklődést, és ezen belül ekkora vitát váltott volna ki. Rendkívüli helyszínen egy rendkívüli fejlesztésről beszélünk, ami természetes módon rendkívüli helyzetet eredményezett. Arról van szó, hogy Tatának egy különleges pontjára egy 5 csillagos szállodát terveznek, ami teljesen érthető módon késztetett sokakat véleménynyilvánításra. Az ellenzők népszavazást kezdeményeztek, a kérdéseik bent vannak a jegyzőnél, és ahogyan a hírekben olvashattuk, 6 ezer körüli aláírás gyűlt össze, tehát egészen biztos, hogy ebben a témában népszavazás lesz, valamikor 2021 második felében. A pontos időpontot azért nem tudjuk még meghatározni, mert a pandémia ideje alatt minden, a népszavazáshoz kötődő folyamat fel van függesztve. Azt azonban a Győri Törvényszék döntése alapján már biztosan tudjuk, hogy nem lehet helyi népszavazást tartani arról, épüljön-e szálloda az Öreg-tó partján. Időközben az önkormányzat a tataiak kérésére megszervezett egy 9 állomásos lakossági fórumsorozatot, amely 46 órán át zajlott közel 2 ezer résztvevővel, s ez rekordot jelent a tatai lakossági fórumok történetében mind az idejét, mind pedig a részvétel nagyságát tekintve. Ennek köszönhetően nem maradt senki - legyen szó tatai vagy környékbeli lakosról - aki nem kapott szót és nem mondhatta el a véleményét. A fórumokról jegyzőkönyv készült, és köszönhetően a Tatai Televíziónak valamint a város közösségi oldalának akár otthonról is figyelemmel lehetett kísérni ezeket a találkozókat. Ez tehát egy újabb szép példája volt annak, hogy a városban működik a demokrácia. Köszönet mindenkinek, aki részt vett a fórumokon. Türelemmel meghallgattunk mindenkit, azokat is, akik kendőzetlenül, és gyakran indulatoktól sem mentesen fogalmazták meg a véleményüket. A  beruházó azóta elküldte számunkra azokat a hatástanulmányokat, amelyeket az áprilisi határozatomnak megfelelően ugyanaz a cég készített, amellyel együtt dolgozunk az egész városra kiterjedő helyi építési szabályzat módosításán. Az elsődleges hatástanulmány tehát elkészült, s azt az önkormányzat munkatársai, szakemberei nagyon alaposan feldolgozták. Közel 100 kérdést és szempontot soroltak fel. Korábbi ígéretemnek megfelelően ezeket az észrevételeket, magukat a tanulmányokat és a szerzőik által készített összefoglalókat eljuttattam a képviselő-testület tagjaihoz, valamint bárki számára elérhetővé tettük a város internetes oldalán. Most arra várunk, hogy a felvetéseinkre is megérkezzenek a válaszok. Ha megkapjuk majd a kiegészített tanulmányokat, csak azt követően dönthet a képviselő-testület arról, hogy elfogadja-e az azokban foglaltakat, és módosítja-e a szóban forgó terület szabályozási tervét, de én arra kértem a cég képviselőit, hogy a jelenleg érvényben lévő szabályozásnak megfelelően próbálják az épületet megtervezni és felépíteni. Eddig is és továbbra is figyelembe vesszük a tataiak véleményét a beruházással kapcsolatban, ezért például arra kértük a céget, hogy az első látványtervekhez képest sokkal inkább a környezetbe illő megjelenésű épületet tervezzen. Erre válaszul megszületett egy új terv, amit a beruházó közzétett mind a közösségi oldalán, mind pedig egy kis tájékoztató füzet hasábjain, melyet eljuttattak a tataiak postaládáiba. Szeretném hangsúlyozni, hogy a fejlesztés terveivel kapcsolatosan kialakult helyzet egy természetes folyamat. Az ügyben mindenki végzi a maga dolgát:- az emberek elmondják a véleményüket, az önkormányzat pedig ezt figyelembe veszi és becsatornázza az adott beruházó felé, hiszen támogat minden olyan fejlesztést, ami Tata érdekeit szolgálhatja. Amennyiben minden érintettel sikerül közös nevezőre jutni, megtesszük azokat a lépéseket, amelyek a lehető legjobb megoldás irányába vezetnek. Mindebben persze az illetékes hatóságoknak is nagyon fontos szerep jut, hiszen a különböző engedélyek kiadása már az ő feladatuk.

A mögöttünk álló évben zajlott számos változás egyike közvetlenül is érintette a Tatai Közös Önkormányzati Hivatalt, hiszen új jegyzője lett városunknak.

-Így van, hosszú idő után dr. Kórósi Emőke jegyző új kihívásokat és egy másik szakmai területet keresett magának, neki utólag is köszönöm az itt eltöltött időt, azt a precíz, a törvényi előírásoknak mindig pontosan megfelelő munkát, mellyel Tatát és az önkormányzatot szolgálta. A jegyzői posztra négyen pályáztak, közülük dr. Horvát Józsefet bíztam meg a jegyzői feladatok elvégzésével, aki egyébként ezt megelőzően, 2020 januárjától a Polgármesteri Kabinetet vezette, s augusztus közepe óta pedig már a hivatalunk élén áll.

Tatát nem csupán a természeti és épített öröksége teszi különlegessé, hanem az a változatos rendezvénykínálat is, amely végigkíséri az évet. Ezen események túlnyomó része idén elmaradt, mint ahogyan az a tervezett városi rendezvény is, melyet az önkormányzat a trianoni békediktátum aláírásának 100. évfordulója alkalmából szervezett a Nemzeti Összetartozás Évében. Gondolom, egyetért azzal, hogy a kulturális élet Tatán is nagyon megszenvedte ezt az esztendőt?

-Valóban, a járvány miatt sajnos elmaradtak a kulturális rendezvényeink, a fesztiválok, a Trianon 100 megemlékezésünk, és még sok minden más, például nem tudott ünnepi ülést tartani a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Tatai Csoportja, mely idén lett 30 éves. Ennek ellenére a járvány visszafogottabb időszakaiban azért sikerült néhány különleges rendezvénynek helyet adnunk. Ilyen volt a Richter Egészségváros programban való részvételünk, amellyel  közös összefogással, a tanácsadásokért, előadásokért és szűrővizsgálatokért járó  adománypontoknak  köszönhetően a Richter Gedeon Nyrt. által felajánlott 3,5 millió forint a rendezvény végére 5 695 700 forintra nőtt. Ezt az összeget a Tatai Egészségügyi Alapellátó Intézményünk kapta. Ugyancsak a Kossuth téren zajlott egy másik kiemelt esemény, a magyar Nemzeti Múzeum elhozta Tatára a „Szenvedő szerkezet - Hétköznapi Trianon” című vándorkiállítását egy különleges gömbsátorban, ahol alig egy hét alatt több mint 4000 látogatót fogadtak. Nagy szó ez, hiszen a fővárosban két hét alatt 6000 fő látogatott el a tárlatra. Köszönjük a Nemzeti Múzeumnak ezt a lehetőséget, amely talán részben kárpótolt is minket azért, hogy a városi trianoni megemlékezésünkre sajnos nem kerülhetett sor. Talán a sporteseményeinket érintette a legkevésbé ez a helyzet, így nyáron, amikor lecsendesült a járvány, meg tudtuk rendezni az Old Lake Man triatlonbajnokságot, az országos strandröplabda-bajnokság első fordulóját és a Minimaratont. Persze az is igaz, hogy sajnos a Giro d’Italia mezőnye az idén nem roboghatott át a városon a vírus miatt…

Érdekes párhuzam látható a Nemzeti Összetartozás Éve és a pandémia között, hiszen régóta nem volt szükség annyira az összefogásra, a segítségre, az egymásra figyelésre és az egymással szembeni felelősségvállalásra, mint az elmúlt hónapokban. Hogy látja, mennyire nyilvánult meg városunk közösségének ereje egy ilyen rendkívüli időszakban?

-A nyár folyamán egy szép emléket állítottunk a Kossuth téren a templom elé, ez volt Monostori Ferenc homokszobra a trianoni centenárium alkalmából. Nagyon szép jelkép, ahogyan két angyal tartja a magyar címert, s ez mindenkinek eszébe juttathatja, hogy bizony Magyarországot sokszor az angyalok hordozzák és védik meg. Az elmúlt 100 esztendőben erre számos példa volt. 2020 nagyon sok nehézséget, szenvedést hordozott és sokakat elvesztettünk ebben a csatában, de azért legyünk őszinték magunkhoz: az elmúlt 100 év háborúihoz, a szovjet megszálláshoz, a diktatúrához, 1956 leveréséhez mérve 2020 hála Istennek nem volt olyan rossz év. Ugyanakkor az, hogy ezt a 100 esztendőt kibírta a magyar nemzet és 2010 után át tudott kapcsolni arra a gondolkodásra, miszerint nekünk nem Trianont kell siratni, hanem egymást átölelve az összetartozásunkat megélni, egy óriási lépés. A koronavírus járvány abban a tekintetben hozhat egy másik óriási lépést, hogy a családok egymásra találjanak. Huzamosabb ideig voltak a családok be és összezárva, mintegy rákényszerítve arra, hogy egymással foglalkozzanak, beszélgessenek, tovább mélyítsék a kapcsolataikat. Persze tudom, hogy mindenkinek voltak nehézségei, de abban bízom, hogy sokaknak segített ez az időszak abban, hogy még közelebb kerüljenek egymáshoz, megerősítsék a szeretet szálakat. Fontos tehát arra is gondolnunk, hogy mi minden jó származott a pandémiából az életünkben. Például az, hogy családok, közösségek összefogtak, és segítséget nyújtottak a rászorulóknak. Nagyon jó volt látni, ahogyan ez Tatán működött. Köszönöm a tataiaknak, hogy a szabályokat, változásokat elfogadták, és köszönöm, hogy sokan áldoztak az idejükből vagy az anyagi lehetőségeikből azért, hogy támogassák a segítő  munkánkat!

Mi lehet ezek után a végszó, az üzenet, amely utat mutat 2021-re?

-Az Öreg-tó vizében ott áll Keresztelő János szobra, arra figyelmeztetve, hogy alakítsuk át a gondolkodásmódunkat. Az életünket csak úgy tudjuk átalakítani, ha a gondolkodásmódunkat is megváltoztatjuk. Erre utal Keresztelő János, amikor Jézust bemutatva azt mondja, hogy az eddigi gondolkodásotok Istenről nem megfelelő, azt megváltoztatva tudjátok csak Jézust megérteni. Nekünk is ez a dolgunk és feladatunk, hogy a mostani világban, Európában és Magyarországon az előrelépéshez bizony megváltoztassuk a gondolkodásmódunkat.  Ez pedig nem a régi elvetését jelenti, sokkal inkább azt, hogy a régi gyökereinkre támaszkodva kell a változtatást megtennünk. A ma kihívásait a mélyen a földbe, a magyarság történetébe, szellemiségébe, ősi hagyományaiba eresztett gyökereink által van csak esélyünk megérteni és feloldani. Ezzel a gondolattal kívánok minden tatai családnak áldott, békés karácsonyt és egészséges, boldog új esztendőt!