Idén is köszöntjük az elmúlt esztendő legeredményesebb tatai sportolóit

Hosszú évek óta hagyomány, hogy Tata Város Önkormányzata különdíjjal jutalmazza az előző évben legjobb eredményeket elért tatai sportolókat és felkészítőiket, akik Európa Bajnokságon, Világbajnokságon 1.-6. helyezést, vagy Magyar Bajnokságon valamint Diákolimpián 1.-3. helyezést értek el. A sportdíjak átadása 2021-ben sem marad el, de a járványhelyzet miatt idén nem kerülhet sor a megszokott, közös ünnepségre.

 

Tavaly is szép eredményeket értek el a tatai sportegyesületek versenyzői. Mivel a világjárvány miatt 2020-ban számos verseny elmaradt, így ebben az évben 15 sportegyesület 243 versenyzője részesül városi elismerésben, a korábbi években megszokott átlagosan 350 versenyző helyett. A díjakat először a Tatai Hódy Sportegyesület és az OMS Tata Iron Trade Vívóegyesület fiatal versenyzőinek adta át Purgel Zoltán alpolgármester, dr. Varga András a Humán és Ügyrendi Bizottság elnöke valamint Viczenáné Czégény Ágnes és Horváthy Lóránt önkormányzati képviselők az Új Kajakház Ökoturisztikai Központban március 1-én. A helyszínen Purgel Zoltán alpolgármester elmondta: - Ebben az évben a koronavírus járvány miatt a díjak átadására márciusban több alkalommal, szűk körben kerül sor, a sportegyesületekkel folytatott egyeztetést követően egyesületenként illetve sportáganként. Tata alpolgármestere hozzátette: - Nagyon büszkék vagyunk a díjazottakra, köszönjük a sportolóknak és felkészítőiknek az egész éves szorgalmas, fegyelmezett munkát, emellett pedig nagy köszönet illeti a tatai családokat, szülőket is, akiknek támogatása nélkül nem születhetnének ilyen szép sikerek.

Tata Város Önkormányzata kiemelten támogatja a helyi sportéletet. Az elmúlt években többek között 2017 őszén új, „D" típusú sportparkot adtak át a Nemzeti Szabadidős - Egészség Sportpark Program keretében a  Cseke-ligetben, s a program folytatásaként 2018 őszén kezdődött meg két, egyenként 90 m2-es  „C” típusú sportpark létesítése is, melyek a Kazincbarcikai utcán és a Bacsó Béla út 66. számú lakótelepen, a meglévő játszóterek mellett találhatóak. 2019-ben tovább bővült a célzott szabadtéri mozgást kiszolgáló helyszínek száma városunkban, hiszen az Építők parkjának megújulásával létrejött egy 600 m2 alapterületű játszótér, egy 900 m2 alapterületű készségfejlesztő kalandpark, valamint egy fitnesz park és komplex sportpálya is 2500 négyzetméteren. Emellett tavaly avatták fel a Bacsó Béla út 66/9 szám alatti társasház mögötti területen a Magyar Labdarúgó Szövetséggel közösen kialakított új műfüves grundpályát, év végére pedig elkészült egy másik műfüves grundpálya is a Kazincbarcikai utcai játszótér mellett. Az önkormányzat évről évre segíti az olimpiai sportágban válogatott kerettag fiatalokat az Esterházy Miksa Viator Sportösztöndíján keresztül és támogatja a helyi sportegyesületeket is.

Az elmúlt esztendő legeredményesebb sportolói és felkészítőik 20 sportágban jeleskedtek. Gratulálunk az eredményeikhez, további jó egészséget és sok sikert kívánunk nekik 2021-ben is!

A Tatai Hódy Sportegyesület díjazott sportolói, felkészítői és eredményei 2020-ban:

Az Olimpiai Reménységek Versenyén ezüstérmet szereztek, magyar bajnokok: Bolehradsky Szilveszter, Horváth Mátyás és Mikó Áron. Negyedik helyezett és kétszeres magyar bajnok lett Hidvégi Hunor Tamás.

Korosztályos Magyar Bajnokságokon aranyérmes: Apagyi Balázs, Éberhardt Ákos, Gábor Luca, Gábor Tímea. Ezüstérmes: Czimondor Péter, Ferenczi Baján Kán, Gábor Lotti, Hidvégi Zalán, Kranauer Péter, Mike Maxim. Bronzérmes: Bolehradsky Barnabás, Bődi Ábel, Bublovocs István, Gombos Gergő, Horváth Szilárd, Kővári Bence, Ocskay Lora, Polt Ádám, Wittmer Kitti

Szabadidős, Egyetemista és Masters Magyar Bajnokságon aranyérmes: Apagyi Róbert, Csabai Ágota, Dr. Jakabó Judit, Gyurcsó Márk, Herendi Ágnes, Horváth Ilona, Krajcsi László, Lőrinczy Zoltán, Nagy Gábor, Nyári György, Pintér Andrea, Ráczpali István, Winkler Máté. Ezüstérmes: Bocskai Attila, Bolehradsky Krisztina, Bolehradsky Szilveszter, Cserjés Károly, Fejes József, Harangozó Krisztián, Havranszki Levente, Horváth Gergő, Kovács László, Nagy Ádám, Pazár Anna, Pétervári László, Szűcs Ildikó. Bronzérmes: Bertalanits Tamás, Bocskai Attila, Császár Tibor, Dr Galambos József, Galambos Gábor, Maller Katalin, Tóth Gabriella

Para Magyar Bajnokság aranyérmes: Kotormán László

Edzők: Czina László egyben masters magyar bajnok, Herendi László egyben masters magyar bajnok, Kun Tamás egyben masters bajnokság ezüstérem, Szűcs Veronika egyben masters magyar bajnok.

Az OMS Tata Iron Trade Vívóegyesület díjazott sportolói, felkészítői és eredményei 2020-ban:

Junior Európa Bajnokságon egyéniben 2., csapatban 3. helyezést ért el Büki Lili.

Kun Anna megnyerte a női párbajtőrben a magyar bajnokságot, míg csapatban Büki Lilivel, Gnám Tamarával és Kovács Saroltával szintén bajnoki címet ünnepelhetett.

Országos Utánpótlás Bajnokságokon érmet szereztek: Herczeg Martin, Héder Hanna, Horváth Levente, Keresztes Ádám, Kovács Kristóf, Kubinger Ákos, Molnár Ádám, Molnár Eszter, Scweighardt Rajmund, Varga Emma.

Edzők: Partali Csaba, Plásztán Attila.