Április 12. A Felvidékről kitelepítettek emléknapja

1947-ben április 12-én indultak el Felvidékről az első vasúti szerelvények Magyarország felé, amikor kezdetét vette a szlovákiai magyarok elűzetése szülőföldjükről. 2012 decemberében az Országgyűlés április 12-ét országgyűlési emléknappá nyilvánította, hogy méltó módon emlékezzen meg a Beneš-dekrétumok következtében a Csehszlovák Köztársaságból kizárt, Magyarországra telepített mintegy százezres magyarságról.

 

A Felvidékről kitelepítettek emléknapja alkalmából Tata Város Önkormányzata minden évben megemlékezést szervez a szőgyéni emlékkeresztnél a Mindszenty téren. Idén a pandémia miatt a hagyományos esemény, a találkozás a testvértelepülésünkről, Szőgyénből érkező vendégeinkkel elmaradt. Az évforduló kapcsán a helyszínen Michl József polgármester és Purgel Zoltán alpolgármester helyezte el az emlékezés virágait.

Az 1947 tavaszán megkezdődött felvidéki magyarság kitelepítése 1948. december 22-ig tartott. A lakosságcsere keretében, illetve az ezt megelőzően végrehajtott kitoloncolások következtében közel 90 ezer magyar volt kénytelen elhagyni szülőföldjét. A csehszlovák-magyar lakosságcsere során Szőgyénből 135 magyar családot telepítettek át Magyarországra, az érintett családok jelentős része Tata környékére került, s később közülük sokan beköltöztek Tatára, az újhegyi városrészbe. A rendszerváltást követően megalakult első tatai önkormányzat képviselő-testülete 1992-ben az újhegyi városrész egyik utcájának a Szőgyéni utca nevet adta. 1995-ben Szőgyén Község Önkormányzata Nágel Dezső polgármester vezetésével megszervezte a kitelepítettek első találkozóját, 1997-ben pedig Szőgyén község és Tata városa hivatalosan is testvértelepülési kapcsolatot kötött.

2015. június 4-én Tata Város Önkormányzata – Vígh Gábor akkori polgármester és Szőgyén Község Önkormányzatának segítő közreműködésével, Baracska Árpád és Smídt Róbert munkájával – keresztet állított a Mindszenty téren, a Szőgyéni utcánál a Felvidékről 1947-48-ban elűzöttek szenvedéseire emlékezve. A kereszten függő korpusz eredetijét a Méry család menekítette át a határon.  2015 júliusában Szőgyén Önkormányzata felavatta ennek a keresztnek az ikerpárját Szőgyénben. Michl József polgármester április 12-én az emléknappal kapcsolatban elmondta: - A két emlékkereszt, itt Tatán és testvértelepülésünkön  azt is szimbolizálja, hogy nekünk egy Kárpát-medencénk van, melyben hosszú ideje élünk együtt, s ez nem lehet másként a jövőben sem. Szeretettel köszöntjük most innen a gútaiakat, az ógyallaiakat és észak-komáromiakat, akikkel a Pons Danubii Európai Területi Társuláson keresztül van szoros kapcsolatunk. És természetesen külön köszöntjük a szőgyénieket, akikkel hosszú évek óta erősödik a barátságunk, amely mára igazi testvériséggé vált.