Gratulálunk városunk idei kitüntetettjeinek!

Augusztus 20-án idén is a Kossuth tér volt a helyszíne az államalapító Szent István királyunk tiszteletére szervezett ünnepi rendezvénynek, melyen kilencen vettek át városi kitüntetést.

 

A programban 17 órától a Szent Kereszt Plébániatemplomban a szentmisét Havassy Bálint plébános mutatta be, majd ezt követően a Kossuth téren ünnepi műsor kezdődött Szent István király tiszteletére, ökumenikus kenyéráldással.

A városi ünnepségen Michl József, Tata polgármestere mondott köszöntőt, melyben hangsúlyozta: - A történelem évszázadai sem tudták Szent István királyunk ezer éves emlékét eltüntetni, legfeljebb rövid időkre elhomályosítani sikerült, hogy aztán még nagyobb erővel törjön elő, és adjon vigasztalást, erőt a továbblépéshez. Nagy királyunk országépítő mintája, családjáért és nemzetéért hozott áldozatai, és az Örökkévaló iránti mélységes elkötelezettsége minden időkre és minden magyarnak igaz életvezetési tanács. Szent királyunk követésében úgy tudunk helyesen járni, ha azt követjük, és tekintetünket oda fordítjuk, akit ő követett és ahol élete és országa célját látta. Élete tanításából a három talán legidőszerűbbet hadd emeljem ki:

Ezer évvel ezelőtt is voltak nagyon nehéz időszakok, de bármekkora is volt a zűrzavar, Szent István nem tévedt el, mert akkor is Isten akaratát kereste.

Jól ismerte az utat, ezért volt képes bármilyen válságból kivezetni a reábízottakat.

És a harmadik, hogy mindig a jelent igazgatta, de a jövőt építette.

Michl József úgy fogalmazott: - Minden időben produkál az evilági élet nem várt fordulatokat, hordoz újabb veszélyeket, próbál gyengíteni és megbetegíteni, összezavar és szétszór. Ezért van szükségünk egymásra, egymás önzetlen szolgálatára, a szolgáló szeretetre, mely mindenkit saját hivatásában, életfeladatában támogat és megtart. Ilyenkor, augusztus 20-án, nemzeti ünnepünkön azokért adunk hálát, akik a történelem során és ma is így tudtak, így tudnak élni. Rajtuk fordul ma is az ország, a nemzet, a településeink és a családjaink élete, sorsa. Nekik köszönjük meg mindazt a jót, amit önzetlenül, szeretetből tettek, tesznek.

A helyszínen ünnepi beszédet mondott Bencsik János, a Tatai-medence országgyűlési képviselője, kiemelt járműipari térség összehangolt fejlesztéséért felelős miniszterelnöki biztos. Bencsik János elmondta: - Mindannyian városépítők vagyunk. Együtt építjük ezt a várost azokkal, akik itt vannak és azokkal is, akik ma nem velünk együtt ünnepelnek. Az országgyűlési képviselő a Példabeszédek könyvét idézve kiemelte: - Gondosan őrizzétek szívetek tisztaságát, mert abból fakad az élet. És mily nehéz feladat ez, mindannyian tapasztaljuk saját életünkben. Időközönként mégiscsak elnehezülnek a gondolataink, s nehezen tudunk szabadulni tőlük, ami hátráltat minket. Amikor a gondok súlya alatt elveszítjük a másikkal való szemkontaktust, akkor nem lehet közösségben építeni, akkor magunkra maradunk, elmagányosodunk, az erő, a tudás, a tapasztalat és a tettre való alkalmasság hiányában szétszóródik, és nem épít, hanem szétbont, bomlaszt. A legnagyobb feladatunk az, hogy szívünk tisztaságára vigyázzunk, és ha mégis lehorgasztottuk a fejünket s nem találjuk a közös hangot a Teremtő Igével és egymással, akkor el kell végezni a tisztító munkát. Ha elvégezzük ezt a belső munkát, megint alkalmasak leszünk arra, hogy a családtagjainkkal és a közösségünkben együtt élőkkel, a városépítőkkel együtt dolgozva teremtsünk egy olyan otthont magunk számára, ahol jól érezzük magunkat. Bencsik János hozzátette: - Tata szerencsés helyzetben van, mert olyan polgárai vannak, akik ismerik a képességeiket, melyeken dolgoznak is, hogy mindennap tudják gyakorolni és hasznos szolgálattá tenni azokat mások számára. Azért szerencsés ez a város, mert minden egyes elemében és porcikájában, a fizikális építőmunkában, a szellemi közösségépítésben és a kultúrában egyaránt megvannak azok a személyek és közösségek, amelyek képesek arra, hogy biztonságos szolgáltatást nyújtsanak. Hálás köszönet azért az erőfeszítésért melyet mindennap megtesznek, azért, hogy fölemelik a fejüket, és hogy a szívvel végzett szeretetszolgálatuktól épülhet az éltető és megtartó erővel bíró város.

Tata Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2021-ben kilenc városi kitüntetést adományozott, melyeket a hagyományoknak megfelelően idén is  augusztus 20-án adtak át a Kossuth téren:

 

- Tata Város Mátyás Király Díja kitüntetésben részesült Dr. Nyikus Ilona orvos, radiológus, több évtizedes lelkiismeretes, közvetlen, emberséges és nagy szakmai tapasztalattal végzett gyógyító munkájának elismeréseképpen.

-Tata Városáért kitüntetés arany fokozatában részesült Gombosné Henzer Erzsébet kántor, az emberek szolgálatáért valamint a hitéletben, kórusokban betöltött kiemelkedő tevékenységéért.

-Tata Városáért kitüntetés arany fokozatában részesült Dr. Reisz Kornélia háziorvos, több évtizeden keresztül példamutatóan végzett lelkiismeretes   gyógyító tevékenységének elismeréseképpen.

- Tata Városáért kitüntetés arany fokozatában részesült Dr. Horváth Róbert háziorvos, évtizedek óta kimagasló eredménnyel, magas szakmai felkészültséggel, önzetlen segítségnyújtással végzett munkája elismeréseképpen.

-Tata Városáért kitüntetés arany fokozatában részesült civil szervezetként az Agostyáni Önkéntes Tűzoltó Egyesület, a tataiak és agostyániak biztonsága érdekében végzett, és a közösségi életért tett segítőkész, önzetlen szolgálatáért.

-Tata Városáért kitüntetés ezüst fokozatában részesült Kugyelka János, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat tagja, több évtizede tartó készséges, gondoskodó, önfeláldozó önkéntes munkájának elismeréseképpen.

- Tata Városáért kitüntetés bronz fokozatában részesült Tiba Imre, a Fazekas Iskola karbantartója, hűséges, lelkiismeretes, példaértékű, önzetlen tevékenysége elismeréseképpen.

-Tata Város Díszpolgára kitüntetésben részesült dr. Friedrich Gábor rendőrezredes, a tatai kapitányság korábbi vezetője, városunk közbiztonságáért és az itt élő emberek szolgálatáért végzett kiemelkedő munkája megbecsüléseképpen.

-Tata Város Díszpolgára kitüntetésben részesült Kirschner József gyengeáramú villamosmérnök, erősáramú technikus, aki hazai, nemzetközi szabadalmai, tatai mérnöki munkái, innovatív szellemisége révén öregbítette városunk és hazánk hírnevét.

 

A díjazottaknak szívből gratulálunk, munkájukhoz a jövőben is sok örömet, sikereket és jó egészséget kívánunk!

 

Az ünnepi műsorban közreműködtek a történelmi egyházak képviselői: Havassy Bálint katolikus plébános, Frankó Mátyás evangélikus lelkész és Deák László református lelkész, valamint Jenei Márta, a MH 25. Klapka György Lövészdandár Zenekar, a Kenderke Református Alapfokú Művészeti Iskola és a Pötörke Népművészeti Egyesület.