Eklekta koncert a Piarista Rendházban

2021. október 16-án 18:00 órakor a Tanoda a Tanoda téren HANG-REND sorozatában ad koncertet az EKLEKTA a volt Piarista Rendház Kápolnájában.

 

Az együttesről:

A Filmhatás egy 2005 óta szerveződő, különböző formációban működő, zenei együttesekből és alkotóikból álló művészeti csoport. Az Eklekta 2016-ban a Filmhatás Csoport vokális szekciójaként alakult meg. A kisebb létszámú kórus tagjai szakmailag jól képzett, nagy kórusmúlttal rendelkező, válogatott énekesek. Tatai koncertjük címe: Autumn Songs

A "Seasons" címet viselő sorozat az év négy szakaszát összefűző, az időszakok hangulatait visszaadó zeneművek gyűjteménye. A négy fő téma egyes elemei azonosak, más részei változnak, hogy visszaadják az adott időszak jellemzőit, annak hangulatát és benyomásait.

Zeneszerző: Ola Gjeilo. Ola Gjeilo (1978-) korunk egyik legismertebb, norvég származású, Amerikában élő zeneszerzője. Szinte valamennyi műve kórusra készült, a legtöbb esetben hangszeres kísérettel. Az amerikai hatás erősen érezhető művein, melyet sok esetben reneszánsz elemekkel fűszerez. Hangzásvilága a filmekére emlékeztető, épp ezért került a Filmhatás műsorára is. A Decca Classics és a Distinguished Concerts International New York kiemelt szerzője.

A koncertre a belépés díjtalan, de regisztrációhoz kötött: a  szervezes@tatairendhaz.hu vagy a szervezes@filmhatas.hu címen.

 

CsatolmányMéret
Kép ikon Eklekta -plakát-page-001.jpg314.55 KB