Szigorúbb a látogatási rend a tatai idősotthonban

A tatai Kistérségi Időskorúak Otthona, a romló pandémiás helyzet miatt - mivel a lakóknak szinte 100%-a megkapta már a 3. oltást is - nem rendel el zárlatot, a lakók továbbra is elhagyhatják az intézményt, illetve az eddigi rend szerint érkezhetnek látogatók is, de 2021. 11. 04-től l ideiglenesen szigorít az otthon látogatási rendjén, illetve az otthon elhagyásának szabályain.

 

A látogatás feltételei:

  • A látogatóknak rendelkezniük kell, COVID-19 elleni oltást, vagy a védettség meglétét más módon igazoló érvényes védettségi igazolvánnyal, vagy két napnál nem régebbi negatív PCR teszteredménnyel.
  • A látogatás megkezdésekor szükséges jelentkezni a szolgálatot teljesítő nővéreknél, akik ellenőrzik a láztalanságot és elvégzik a kézfertőtlenítést.
  • Ki kell tölteni egy nyilatkozat formanyomtatványt a tünetmentességről és arról, hogy nem rendeltek el számukra otthon tartózkodási karantént.
  • Az épületen belül való a maszkviselés kötelező.
  • A detektált covid 19 okozta megbetegedés esetén, az érintett lakóra, illetve a vele egy lakószobában lakókra az ÁNTSZ által alkalmazott karantén szabályokat kell alkalmaznunk, vagyis az adott szoba oltatlan lakói a szobát nem hagyhatják el és nem látogathatóak.

Az Otthon elhagyásának feltételei:

  • A védettséggel rendelkező lakók a megszokott, a házirendben szabályozott módon továbbra is szabadon elhagyhatják az intézményt.
  • Az intézmény, az eltávozáskor az általánosan hozott védelmi rendszabályok alapján, biztosítja a zárt közösségi terek, tömegközlekedési eszközök használatához szükséges védőmaszkot.
  • A 24 óránál tovább távol lévők visszatértekor kötelező a ruházat cseréje, a hajmosás és a fertőtlenítő tisztálkodás. A ruházat ózongenerátorral való fertőtlenítéséről az intézmény gondoskodik.
  • A védettséggel nem rendelkező lakók nem hagyhatják el az intézményt, csak abban az esetben, ha az intézménybe való visszatéréskor vállalják a 48 órás elkülönítést, vagyis a szobájukat nem hagyhatják el, illetve az elkülönítés leteltekor, az antigén gyorsteszt elvégzését.

 

Tata, 2021. 11. 10.

                                                                                                                                                        Turza Károly

                                                                                                                                                             Intézményvezető