Óvjuk együtt a pihenő vadludak nyugalmát!

November 16-án reggelre már közel 50 ezer vadlúd töltötte az éjszakáját Tatán, a madarak védelme érdekében mi is sokat tehetünk.

 

Az elmúlt évekhez hasonlóan most újra kikerültek a tómeder egyes részeire a figyelemfelkeltő táblák, melyeket az önkormányzat megbízásából a Tatai Városgazda Nonprofit Kft. újított fel. Emellett elvégezték azt a beavatkozást is, melynek során az Új Kajakház Ökoturisztikai Központ előtti földnyelvet munkagéppel átvágták, illetve az ott néhány éve létesített árkot felfrissítették. A helyszínen Musicz László, az Által-ér Szövetség szakmai igazgatója, a Tatai Vadlúd Sokadalom egyik fő szervezője elmondta: - Erre azért került sor, mert sokan sajnos úgy közelítik meg a pihenő vadludakat, hogy ezen a földnyelven mélyen begyalogolnak a tómederbe, ezzel nem kis riadalmat okozva a madarak között. Amikor ilyen intenzív a vadlúd vonulás, akkor különösen vigyázni kell, mert a madarak rendkívül érzékenyek, ezért van szükség arra, hogy a megfelelő, biztonságos távolságból szemléljék őket az érdeklődők.

Musicz László hangsúlyozta: - Azzal a kéréssel fordulunk a tatiakhoz és az idelátogatókhoz, hogy alaposan olvassák el a tómeder több pontján kihelyezett táblákat, ugyanis az elmúlt évekhez képest változás történt: megszűnt a korábbi, napszakokra vonatkozó korlátozás, helyette már a nap 24 órájára érvényes szabály, hogy a táblák mögötti területre tilos bemenni.

A Ramsari Egyezmény hatálya alá tartozó, nemzetközi jelentőségű madár-gyülekezőhelyre vonatkozóan a kihelyezett figyelemfelhívó táblákon a következő olvasható: A tavon pihenő vízimadarak nyugalma érdekében a táblák mögötti mederterületen, vízen vagy jégen tartózkodni, drónt használni egész nap tilos! A tábla mozgatása csak az arra jogosult személyek számára megengedett. Az előírást megszegőkkel szemben természetvédelmi bírság szabható ki, kérjük, óvja ön is az Öreg-tó természeti értékeit!