Februári oltási akció-időpontok és helyszínek

Az operatív törzs javaslatára a kormány döntött arról, hogy februárban tovább folytatódnak a csütörtök és péntek délutáni, valamint a szombati központi oltóhelyi akciónapok - jelentette be a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára január 27-én.

 

György István elmondta: - februárban is folytatódnak az akciónapok 115 szakrendelőben és 101 kórházban, valamint a háziorvosok is egyeztetés alapján folytatják saját praxisaikban az oltásokat. Hozzátette: - Működik az időpontfoglalásos rendszer is, amellyel bármely napra lehet időpontot foglalni.

Az államtitkár felhívta a figyelmet arra, hogy a kormány döntése értelmében a védettségi igazolványok február 15-től oltási igazolvánnyá alakulnak át, így aki a második oltást követő hat hónapon belül nem veszi fel a harmadikat, annak nem lesz érvényes az oltási igazolványa. György István hangsúlyozta: - Az első, a második és a harmadik mellett a negyedik oltások is felvehetőek, eddig már 37 ezer negyedik oltást adtak be.  A negyedik oltás felvétele különösen a legidősebbeknek, a krónikus- és immunbetegeknek, valamint a transzplantáltaknak ajánlott, de mindenkinek érdemes beadatni, aki 4-6 hónappal ezelőtt kapta meg a harmadik oltását.

 

Februárban a következő időpontokban folytatódik az oltási akció a tatabányai kórházban valamint a tatai oltóponton:

 

Az 5-11 éves korosztály:

TATA:

Február 5. 14:00 – 18: 00

Február 9. 15:00 – 19:00

TATABÁNYA:

Február 5. 14:00 – 18:00

Február 8. 14:00 – 18:00

Február 12. 14:00 – 18:00

Február 15. 14:00 – 18:00

Február 19. 14:00 – 18:00

Február 22. 14:00 – 18:00

Február 26. 14:00 – 18:00

Keddi és szombati napokon 5-11 éves korosztály oltása és visszaoltása egyaránt zajlik.

 

A 12-18 éves korosztály és a felnőttek oltása:

TATÁN ÉS TATABÁNYÁN:

Február 3. 14:00 – 18:00

Február 4. 14:00 – 18:00

Február 5. 10:00 – 18:00

Február 10. 14:00 – 18:00

Február 11. 14:00 – 18:00

Február 12. 10:00 – 18:00

Február 17. 14:00 – 18:00

Február 18. 14:00 – 18:00

Február 19. 10:00 – 18:00

Február 24. 14:00 – 18:00

Február 25. 14:00 – 18:00

Február 26. 10:00 – 18:00

A szükséges nyilatkozatok az alábbi linken érhetőek el:

https://koronavirus.gov.hu/letoltheto-tajekoztatok