Beküldte Laky Dóra -
Tavaly Árpád fejedelem halálának 1100 éves évfordulója alkalmával emlékeztek Dunaalmás lakói a Honfoglaláskori temetőnél a vezérlőfejedelem emlékére elhelyezett kopjafánál.
A honfoglaláskori temető helyét jelző kopjafa alapzatán lévő kőlapot a Tatai úti homokbányában találták meg, mely egy 1958-ban megtelt temető és egy 1964-ben feltárt földvár helyét jelezte. A leleteket Lenhardt György festőművész, régész jelentette be a tatai Kuny Domokos Múzeumnak. Az első feltárások során kiderült, hogy a 10. századi honfoglaláskori temetőről van szó. Ez az egyetlen olyan feltárt magyar temető, ahol a központi tűztér köré temették el a halottakat, elipszis formában. A darabokban talált emléktáblát Tóth Kurucz Barna főmérnök összeszedte, majd dr. Ferenczy Miklós orvos, író, helytörténész ragasztotta össze.
A sírokból előkerült régészeti leletek a Magyar Nemzeti Múzeumba kerültek. ,,A rendezvény létrehozói e nappal hagyományt szeretnének teremteni Dunaalmáson’’ – mondotta egy évvel ezelőtt Lévai Péter, a község polgármestere. S íme, szeptember 20-án a polgármester megnyitó szavai után ismét ott álltak a Honfoglaláskori temető kopjafájánál Dunaalmás és a környező települések Neszmély, Komárom, Tata érdeklődő a történelmünket tisztelő lakói, hogy elhelyezzék második alkalommal e helyen az emlékezés koszorúit, s mécsest gyújtsanak, s hogy a hűvös idő ellenére meghallgassák a Corvinus Egyetem professzorának dr. Kiszely Istvánnak előadását. ,,A magyarok eredete és ősi kultúrája’’ címmel. Az előadást íjász bemutató, majd a Regélő Fehér Táltos Dobcsoport műsora követte. A rendezvény lovas, fáklyás bemutatóval és tűz szertartással zárult.
Bizonyára valóra válnak Lévai Péter polgármester szavai. Hagyomány teremtődött ismét községünkben, s évente gyakran olvashatjuk a kopjafán elhelyezett emléktábla szövegét: ,,Szent ez a hely, ahol most állsz, honfoglaló őseink temetője ez.’’
D. Szilvia