Elsők lettek a környezetvédelmi akcióban a dunalmási óvodások

Harminckilenc szempár szegeződött a Kék Duna Óvoda foglalkoztató helyiségének ajtajára szeptember 11-én délelőtt tíz órakor. Vendégeket vártak a kis óvodások. Mint Hohl Gabriella óvodavezetőtől megtudtuk, az AVE Tatabánya Hulladékgazdálkodási és Környezetvédelmi ZRT.-től már 2007-ben is kaptak oklevelet és ajándékokat a gyerekek. Ezúttal a vállalat gyűjtőterületén lévő óvodák közül az úgynevezett „kupakakció”-ban a Kék Duna Óvoda első helyezést ért el az összegyűjtött 181 kg súlyú ásványvizes és üdítőitalos kupakok gyűjtésével. Az AVE részéről Darabos Rónai Dóra és Kelemen Csabáné környezetvédelmi társasjátékokkal, állatos kirakó játékkal, gyurmával, homokozó játékokkal, labdákkal ajándékozták meg a gyerekeket, akik – mint kiderült-, tudták honnan és miért jöttek, s miért is van szükség e gyűjtési akcióra, amelyben természetesen nagyszüleik és szüleik segítségével vettek részt.
Míg a vendégekre vártunk, az öt évre ismét megválasztott óvodavezető kérdésünkre elmondta, hogy összesen jelenleg hárman óvodapedagógusok és két dajka látják el a 39 gyermekkel az óvodai munkát a kis és középső csoportban 17, míg a középső és nagycsoportban 22 óvodás jár. Tizenketten mentek iskolába, s ugyanannyi az újak száma. Egyébként az óvodában 120-150 közötti létszámra főznek.
E délelőttön meggyőződhettünk, mennyire szükséges minél korábban elkezdeni környezetünk védelmét.

D. Szilvia