Emlékezés és Magyary konferencia Héregen

A Magyary Zoltán Népfőiskolai Társaság elnöksége a település önkormányzatával közösen hagyományt kíván teremteni a március 24-i konferenciánk megszervezésével. Ez a szakmai fórum alkalmat adott arra, hogy felidézzük Magyary Zoltán munkásságának fontosabb, máig ható szakmai jelentőségét.

 

Magyary Zoltán és felesége, Techert Margit életük tragikus utolsó napjait Héregen töltötték, s a helyszínen méltó módon tisztelegtünk Magyaryék szellemi öröksége előtt. A kopjafánál összegyűlt közigazgatási és népfőiskolai vezetők, civil szervezetek képviselői és az érdeklődők előtt Dékán János korábbi héregi polgármester felidézte az 1945. március 24-én, 77 éve történt szomorú eseményeket, a tudós házaspár életének utolsó napjait, óráit, s az emléküknek szentelt kopjafa, emlékhely keletkezésének körülményeit. Döbrentey Ildikó, Héregen élő írónő a Teremtőhöz írt fohászát mondta el a megrendült emlékező közönség előtt. Az egykori erdészház közelében állva, ahol egykoron a „két termékeny, gazdag lélek” töltötte utolsó napjait, s ahol „éppen itt hallgatott el a madárdal”.

A nap a Jókai Mór Kultúrházban folytatódott, hiszen kezdetét vette a Magyary konferencia. A köszöntők sorát Dr. Kancz Csaba kormánymegbízott kezdte, kifejtve: büszkék lehetünk Magyary Zoltán közigazgatás-tudós munkásságára, hiszen korszerű tudást hagyott az utókorra, kiterjesztve e tudomány tárgykörét a szociológia, a pénzügytan, a modern szervezéselmélet és a földrajz területeinek bevonásával. A bürokrácia csökkentése, a szolgáltató állam megvalósítása, a gyakorlatias menedzselés a mai kor közigazgatási szervezetének is feladata, s mindezt a Magyarytól tanulható hatékonysággal és emberközpontúsággal vegyítve kell elvégezni.

Nieszner József, Héreg polgármestere hangsúlyozta, hogy a közigazgatás minden életszakaszban jelen van életünkben, tehát nem mindegy, kik és hogyan intézik ügyeinket. Ebben az értelemben is fontos kijelenteni, hogy Magyary Zoltán tanításai máig alapjai a közigazgatási munkafolyamatoknak.

Borsó Tibor, az MZNT elnöke köszöntőjében szintén arról beszélt, Magyary szakmai munkássága mindig időszerű: hatékonyság, az embert középpontba állító szemléletmód széles körűen megalapozott tudással vegyítve.

A konferencia előadóinak sorát Palich Etelka, a Magyar Kormánytisztviselői Kar elnökasszonya nyitotta meg, aki a tisztviselők, hivatalnokok küldetését és feladatait foglalta össze. Megtudtuk, hogy az MKK 2012-ben jött létre azzal a céllal, hogy a magyar közigazgatásban segítse az etikus és empatikus tisztviselői gárda kialakítását, akik megteremtik ezzel a rendszer versenyelőnyét. Az elvárásokat tartalmazza az ún. Hivatásetikai kódex (2013.), melyet minden tisztviselő átvesz kinevezésekor. A példamutatás mindig is Magyarynál kezdődik, s a mai modern közigazgatási rendszer működése a Magyary örökség missziója. Dr. Veres Zoltán megyei jegyző a 10 éves Hungarikum törvényről (2012. évi XXX. tv.) tartott előadást. Jogi, jogtörténeti visszatekintésében elmondta, hogy a törvény születésének alapja a Lezsák Sándor által egy parlamenti felszólalásban kifejtett erősödő értékfeltáró, értékmegfogalmazó igény, mely országszerte jellemzővé vált. Az eredmények magukért beszélnek: ez év januárja végéig 83 hungarikum, 142 kiemelkedő nemzeti érték, 1100 települési és tájegységi érték került bejegyzésre, valamint megszülettek a megyei értéktárak és a Hungarikum védjegy is. Megyénkben is működik értéktár, mely eddig 200 megyei értéket, határon túli kincseket stb. vett számba és emelt be gyűjteményébe. Kiss Adrienn, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Magyary Zoltán Szakkollégiumának tagja Magyary Zoltán életének főbb állomásait villantotta föl előttünk. Végül pedig Szepesi Gergő, a mezőörsi Magyar Műhely Alapítvány irodavezetője mutatta be szervezetük színes palettáját. Az MMA a nemzedékeket összetartó, az értékeket felmutató és megőrző tevékenységei mellett fontosnak tartja a partnerséget, az oktató és a nevelő munkát, a vidékfejlesztést.

A közel 40 fővel lezajlott Magyary konferencia záróakkordjaként Borsó Tibor elnök e szavakkal búcsúzott a résztvevőktől: a mai nap is bebizonyította, hogy mennyi aspektusból közelíthető meg Magyary Zoltán munkássága, és szellemi örökségének ápolása közös feladatunk.

(Szerző: Dr. Nagyháziné Szabó Bernadette MZNT, Fotók: Farkasdi Tünde, MZNT)