Injekciót kapott a tatai nagy platán

Injekciót kapott az Öreg-tó partján álló tatai nagy platán, a fa növényvédelmi kezelését május 13-án a kecskeméti Növényvédő és Kártevőirtó Kft. végezte az önkormányzat megbízásából.

 

A fák növényvédelmi szempontból végzett injektálása nem új keletű módszer, az 1930-as években már alkalmazták és napjainkban ismét egyre népszerűbb, mivel használatával óvják a környezetet és egyben hatékony is. A platánt a víz közelsége és a környezetében található élőlények miatt nem lehet permetezéssel védeni, ezért juttatják be a fa szöveteibe injektálással a növényvédő szereket, melyek feljutnak a levelekhez, a kártevők pedig onnan magukba szívják. A nagy platán csipkés poloska és gnomóniás ágelhalás ellen kapott kezelést május 13-án.

Cigány Zoltán, a Növényvédő és Kártevőirtó Kft. ügyvezetője és növényorvosa a tóparton elmondta: - A folyamat során először 3 milliméteres lyukakat fúrtak 4-5 centiméter mélyen a fa törzsébe, majd ezeken keresztül pisztoly segítségével túlnyomással juttatják be a fába a növényvédő szert. Ezt a beavatkozást a tapasztalatok szerint 2-3 évente kell elvégezni.

A munka végén a fán keletkezett sebeket fa sebkezelővel zárták le. A beavatkozással kapcsolatban Csicsai Frigyes városi főkertész úgy nyilatkozott: - Az idős fák ápolása, fenntartása komoly feladatot ad, hiszen egészen másként kell bánni ezekkel a növényekkel, mint fiatalabb társaikkal. Az idős fák már nehezebben regenerálódnak, a hasadások keletkezése illetve a száraz ágak eltávolítása után a sebfelületeik lassabban gyógyulnak és korhadások is tapasztalhatóak, ezért az odú és üregkezelésük nagyon fontos. Emellett a hasadások elkerülése érdekében cobra kötözőket használunk, biztosítva a lombkorona egységét és épségét.

Az idős fák kezelését évről-évre tervszerűen végzi az önkormányzat, eltávolítják a száraz ágaikat és folyamatosan karbantartják őket mind a tóparton, mind pedig az Angolkert területén.